A most bejelentett nevekkel lassan betelnek az üres helyek a Sziget idei felhozatalában. Frissen érkezett a listára a The Chemical Brothers, az  Editors, Tinie Tempah, Laidback Luke, BØRNS, a Boy és sokan mások.

Új nevekkel egészül ki a Sziget fellépők névsora, elsőként a sorban  – a „mínusz egyedik” nap nagyszínpados záró zenekaraként érkező – The Chemical Brothers, akik eddigi pályafutásuk során bezsebeltek 4 Grammy-díjat és felléptek a világ legnagyobb fesztiváljain. Tavaly nyáron megjelent legújabb lemezük most a Szigeten, élőben jön. Mint ahogy a poszt-punk – és new wave mozgalom egyik legkarakteresebb zenekara, az Editors is megmutatja legújabb, tavaly megjelent hanganyagát a Szigetnek.

Szintén a Nagyszínpadra érkezik a kétszeres Brit Awards és egyszeres Ivor Novello-díjas, nemzetközi slágerlistákat meghódító londoni rapper, Tinie Tempah. Ő az első rap előadó, akinek hat kislemeze is a brit lista első helyén debütált. Aztán ott van a most bejelentettek listáján – a Telekom Arénában –  a világot hosszú ideje mozgásban tartó, populáris és progresszív holland electro house mozgalom egyik legismertebb alakja, Laidback Luke. A BØRNS első alkalommal a Sziget A38 nagysátrában lesz látható Magyarországon, és a kellemes indie-s gitárpopban utazó Boy tavaly megjelent We Were Here című második nagylemezével érkezik első alkalommal a Szigetre, szintén az A38 színpadára.

És még néhány friss bejelentés, akik az A38 sátorba érkeznek: Kasra, Snails, Noisia ‘Outer Edges’, Maduk ft. MC Mota, Wiwek. A Telekom Arénába pedig a következők: 2empress, Apster, Blinders, Breathe Caroline, D-Wayne, Fedde Le Grande, Jay Hardway, Las Salinas, Nick Talos, Ravitez, StadiumX, Tujamo, Volt & State, Yves V.

2017.05.16. 11:31

Kész a Sound, jöhet a balatoni nyár

2017.08.04. 01:14

Melegíts be a Szigetre a Budapest Parkban

2016.06.22. 12:11

Ilyen Rihanna turnéja

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő