JUSTIN TIMBERLAKE
Justin Randall Timberlake 1981. január 31-én született Memphis-ben, Tennessee államban. Első énekesi, zenei próbálkozásai a ‘90-es évek elején voltak, egy sztárkereső műsorban lépett fel. 1993-ban csatlakozott az akkor már sikeres Mickey Mouse Club-hoz, itt találkozott először későbbi barátnőjével Britney Spears-szel, valamint Christina Aguilera-val és JC Chasez-vel. 1995-ben a show befejeződött, ekkor fogalmazódott meg Justinban és Chasez fejében a banda alapítás gondolata. Ebből az ötletből született meg 1995-ben az NSYNC, ami a ‘90-es évek nyagysikerű fiúcsapata volt.
2000-ben Justin zenei pályája fordulatot vett, és szóló karrierbe kezdett. A váltás tökéletesre sikerült, egyedül épp olyan népszerű énekes lett, mint korábban a fiúbandával. 2002. augusztusában az MTV Music Award-on lépett fel előszőr szólóban Like I Love You című dalával. Hatalmas siker lett! Pályája azóta is felfelé ível, egymást követik sikerszámai.
Justin amellett, hogy világhírű pop/R&B énekes, dalszövegíró és zeneszerző, színészként is feltűnt több alkotásban, többek között az Alpha Dog-ban is.
2007. májusában létrehozta saját kiadóját, a Tennman Records-ot, zenei karrierjét semmi sem állíthatja meg. 2007 nyarán Madonna új, Hard Candy című albumán dolgozott Timbalanddal, erről lett kimásolva a 4 Minutes kislemez.
Kislemezei:
2006-SexyBack
2006-My Love
2007-What Goes Around
2007-Lovestoned
2007-4 Minutes
Nagylemezei:
2002-Justfield
2006-FutureSex/Love Sounds
Portál fejlesztés: 

