? Magyarországon elsőként a Rádió 1-en a Cooky Showban hallhattátok David Guetta legújabb dalát, a STAY-t! Ebben a slágerben a londoni RAYE -el dolgozott együtt, akit Jonas Blue és Jax Jones dalaiból ismerhettek. ?

A többszörös díjnyertes dj-producer egy vadonatúj trackkel borzolja a kedélyeket. A „Stay (Don’t Go Away)” egy teljesen új felvétele, a tavaly megjelent „7” című albumon sem szerepelt.

A mestermű kollaborációban született, a sztár dj-vel az angol énekes-dalszerző, Raye dolgozott össze. A londoni születésű Raye, vagyis Rachel Keen hangja már ismerős lehet a zenekedvelőknek, hangja ugyanis már felcsendült Jonas Blue „By Your Side” és Jax Jones „You Don’t Know Me” című gigaslágerében is.

Guetta legutóbbi megjelenései, köztük a „Flames”, a „Say My Name”, a „Better When You’re Gone”, a Tom Staar-ral közös „This Ain’t Techno”, valamint a Jack Back álnév alatt kiadott számaival tovább bővítette stíluspalettáját, és valóban határoktól mentesen alkot.

A világhírú dj-producer tartalmas évet tudhat maga mögött. Áprilisban a Billboard Dance 100-as listáján a top 10. előadónak választották, „7” albumát – ami nem kevesebb mint 1,7 milliós eladást generált – idén jelölték a Billboard Music Awards-on az év ’Top Dance Albuma’ díjra is, „Flames” című slágere pedig a legtöbbet játszott dal lett tavaly.

Az elkövetkezendő hónapokban Amerika mellett Európában is több helyszínen találkozhatunk Guetta-val, a buliparadicsomként is ismert Ibizán folyamatosan játszik, de Németországban, Franciaországban vagy éppen Svédországban is hatalmas Guetta bulikra lehet számítani a nyáron.

2018.10.26. 08:29

A fiatal felnőttek korosztályában piacvezető a Rádió 1

2017.05.24. 09:10

Helló Győr – A Reggeli Show folytatja Roadshow-ját!

2019.10.15. 11:09

Ma este Strong R. is bemutatkozik a WORLD IS MINE Radio Showban!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő