Napjaink legsikeresebb és legnépszerűbb férfi előadója ma jelentette meg harmadik, Divide című lemezéről a legújabb klipet. A „Galway Girl”-höz készült videót maga Ed vette fel, a főszereplője a kétszeres Oscar-jelölt Saoirse Ronan.

A „Galway Girla ÷ hatodik dala, amelyet Ed az ír  Beoga folk bandával írt. „Épp a „Nancy Mulligan”-t írtuk, de túl hamar végeztünk, úgyhogy bent maradtunk jamelgetni a stúdióban. Amit akkor még nem tudtam, hogy az egyik srác  tényleg el volt jegyezve egy hegedűművészhez, így amikor először énekeltem el nekik az ötletemet, nem értettem, hogy miért néz mindenki ilyen furán. Kicsit kínos volt.” – mesélte Ed a dallal kapcsolatban.

„Sokat küzdöttem ezért a számért, mindenki ellene volt! Azt mondták, hogy a folk lejárt lemez, nem lehet sláger a számból. De én kiálltam mellette, elküldtem Mike Elizondónak, aki a Twenty One Pilots-szal dolgozik többek között, hogy modernizálja. Ő tette mögé ezt a kick&beat hátteret, ami után már senkinek egy rossz szava sem volt!” – tette hozzá az énekes.

A klipet Galway-ben és Dublinban forgatták, a rendezője a „Shape of You”-t is rendező Jason Koenig volt, a videót pedig maga Sheeran vette fel! A klipben Ed szemszögéből követünk végig egy varázslatos, bohókás estét, a kisfilm főszereplője a kétszeres Oscar-jelölt Saoirse Ronan (Vágy és vezeklés, Brooklyn). A klipben feltűnik még a Beoga is, illetve láthatunk felvételeket Ed áprilisi dublini show-jából is. 

Az énekes harmadik stúdióalbuma márciusban jött ki és az eddigi több mint 7 millió eladott példányával az év eddigi legnagyobb bevételű albuma. A lemez 8 héten keresztül uralta a brit lejátszási listákat, és ötszörös platinalemez lett csak Nagy-Britanniában.

2018.12.11. 09:16

Dobogós lett Ed Sheeran a legjobban kereső zenészek listáján

2017.12.01. 10:55

Elképesztő duett: Beyoncé és Ed Sheeran együtt dolgozott!

2019.05.15. 11:20

Ed Sheeran a leggazdagabb fiatal brit zenész

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő