A brit-amerikai koprodukcióban készült Bohém rapszódia című életrajzi dráma nyerte el a Golden Globe-díjat a drámai filmek versenyében vasárnap a Los Angelesben rendezett díjátadón, a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók (HFPA) Rami Maleknek, a film főszereplőjének ítélték oda a legjobb drámai színésznek járó díjat. Alfonso Cuarón Roma című filmje is két díjat kapott.

A brit-amerikai koprodukcióban készült alkotás a Queen együttes és szólistája, Freddie Mercury felemelkedését mutatja be, rendezője Bryan Singer. A kritika nem fogadta túlzott lelkesedéssel a filmet, ugyanakkor méltatta Malek kiváló előadását.

“Köszönöm Freddie Mercury, hogy életem legnagyobb örömét adtad nekem. Ez a díj téged illet” – mondta Malek a díjátadón.

Alfonso Cuarón mexikói rendező elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat Roma című alkotásáért, amely a legjobb idegennyelvű film kategóriában ugyancsak az élen végzett. A Netflix számára készült alkotás felidézi a rendező gyerekkorát Mexikó egyik negyedében az 1970-es években.

A legjobb rendező kategóriában Cuarón olyan vetélytársakat utasított maga mögé, mint Bradley Cooper – a Csillag születik, Peter Farrelly – a Zöld könyv, Spike Lee – a Csuklyások: BlacKkKlansman, valamint Adam McKay – az Alelnök című film rendezője.

A kategória eredményének kihirdetésekor Cuarón azt mondta: “köszönöm a családomnak, köszönöm Mexikónak”. Egyben megemlékezett filmje két női szereplőjéről, Yalitza Aparicióról, valamint Marina de Taviráról.

Alfonso Cuarón filmjét szerették legjobban az idei filmkínálatból a New York-i és a Los Angeles-i filmkritikusok: az alkotás mindkét kritikuskörtől a legjobb filmért járó díjat elnyerte, és szeptemberben megkapta a velencei filmfesztivál fődíját, versenyben van az Oscar-díjért is a legjobb idegennyelvű film kategóriájában.

Glenn Close-nak a The Wife című filmben nyújtott alakításért ítélték oda a legjobb drámai színésznő díját a külföldi tudósítók. “Meg kell találnunk az egyéni beteljesedést. Követnünk kell az álmainkat” – hangoztatta a 71 éves színésznő a jelenlévők viharos tapsa között.

Close kategóriájában maga mögé utasította a Csillag születik női főszereplőjét, Lady Gagát, Nicole Kidmant (Destroyer), Melissa McCarthyt (Megbocsátasz valaha?) és Rosamund Pike-ot (A Private War).

Lady Gaga, aki a Bradley Cooper rendezte Csillag születik női főszereplőjeként debütált filmen, nem távozott azonban üres kézzel, Shallow című dala elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó díjat.

A Csillag születik is az egyik legtöbb jelölést kapott filmként érkezett a díjátadóra, de csak egyetlen díjat nyertek el.

Christian Bale nyerte el a legjobb színész díját a musical vagy vígjáték kategóriában az Alelnök (Vice) című filmben nyújtott alakításáért.

Az Alelnök című filmet jelölték a hollywoodi tudósítók a legtöbb, hat díjra, ám Adam McKay filmje nem tudta díjra váltani valamennyi jelölését, csupán a legjobb színész díját nyerte el. A film megosztotta mind a közönséget, mind a kritikusokat, és így csak egyetlen díjjal távozott a gáláról.

Regina King kapta meg a legjobb női mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat a Ha a Beale utca mesélni tudna című filmben nyújtott alakításáért, míg a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Mahershala Ali a Zöld könyv című alkotásban mutatott színészi teljesítményéért kapta meg a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat.

Musical vagy vígjáték kategóriában a Zöld könyv című film győzött, maga mögé utasítva az Alelnök, a Crazy Rich Asian, A kedvenc, a Mary Poppins visszatér című filmeket.

A Foglalkozásuk: Amerikai (Americans) című film kapta a legjobb televíziós drámai sorozat Golden Globe-díját, a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szövetségének (HFPA) vasárnapi, 76. gáláján Los Angelesben.

A legjobb animációs film díját a Pókember – Irány a Pókverzum című produkció kapta.

A HFPA alapított egy új díjat, a Caroll Burnett komika nevével fémjelzett életműdíjat, amelyet első alkalommal a névadónak, a legendás tévés színésznőnek, a 85 éves Burnettnek adtak át a vasárnap esti gálán.

A háromórás gálaesten filmes és televíziós kategóriákban osztották ki a mintegy 90 tagot számláló tudósítótestület 25 trófeáját.

Az idei díjszezon első nagy díjátadó gálájának házigazdája Sandra Oh színésznő és Andy Samberg komikus volt.

A Golden Globe díjkiosztót hagyományosan az Oscar-ceremónia előtt rendezik.

Forrás: MTI

2018.01.08. 09:21

Szinte mindenki feketében volt: átadták a Golden Globe-díjakat

2017.12.12. 10:26

Itt vannak a Golden Globe jelöltek - A Trónok harca is esélyes

2018.01.12. 14:43

Golden Globe titkok a Hello Hollywood évadnyitó adásában

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő