Teljessé vált a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi programja. Június 26-tól négy napon át várja Sopron a hazai és Európa számos pontjáról érkező vendégeket. Az új nevek között igazi legendák és a legaktuálisabb kedvencek is helyet kaptak: a Black Eyed Peas-től a Papa Roach-on át a Cypress Hill-ig, vagy éppen Martin Solveig-től a Jan Blomqvist & Band-ig.

A sok év után újra színpadra lépő Black Eyed Peas a VOLTot választotta az európai turné egyik kiemelt állomásaként. A mainstream hip-hop talán legmeghatározóbb legendája nemcsak új albumát, hanem a legnagyobb slágereit is magával hozza.

A VOLT nyitónapja egy igazi rockfesztivállá alakult, hiszen a már korábban bejelentett Slipknot elé igazolt a Cypress Hill, a Papa Roach és az Amaranthe, így a Tankcsapda a tervezettől eltérően egy nappal később, Slash előtt mutatja be 30 éves, jubileumi showját. Szintén csütörtökön, újdonságként lép színpadra a hard rock, funk, rap és thrash jellegzetességeit elegyítő Ugly Kid Joe.

Minden bizonnyal teltház várja majd Sopronban az elektro pop egyik legfontosabb és legaktuálisabb európai művelőjét, Jan Blomqvistot, aki teljes zenekarával érkezik a VOLTra. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti még Lost Frequencies és Martin Solveig is. A sok-sok születésnap és jubileum között – sokak örömére – az osztrák Kruder & Dorfmeister páros ugyancsak itt ünnepel, de fellép még a Kollektiv Turmstrasse duó is.

20. születésnapját ünnepli a drum and bass specialistáit tömörítő Bladerunnaz csapata, akik a kezdetek óta fontos szereplői a VOLT programjának. Az ünnepi eseményre DJ Friction és a The Prototypes érkezik Sopronba, miközben ugyanezen a napon a Next Level est keretében Habstrakt lép színpadra.

Végül, de nem utolsó sorban, a legfrissebb hírek szerint visszatér a VOLTra a hazai közönség két nagy kedvence, a Nouvelle Vague és a !DelaDap is.

2017.03.17. 10:14

Fatboy Slim is fellép a VOLTon

2016.06.22. 13:37

VOLT Fesztivál: elfogytak a bérletek

2016.12.13. 21:06

Martin Garrix és Ellie Goulding a VOLT Fesztiválon!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő