Bárány Attila
műsorvezetőDisco*s Hit TOP 40 Disco*s Hit
Bárány Attila a 80-as években már a lemezpultok mögött állt, első komoly munkáját a Panoráma Disco-ban kapta, Balatonalmádiban. Hamar felfigyeltek tehetségére és onnantól kezdve a legfelkapottabb szórakozóhelyeken találkozhattunk vele, a mai napig rezidens a legnagyobb budapesti klubok lemezpultjai mögött. Zenei stílusa folyamatosan alakult, a funky, rock és R&B után ma elsősorban a dance zenét kedveli. Rádiós karrierje korán indult, 1997-ben már műsort vezetett az akkor még 8 órában sugárzó budapesti rádióban, amelyben később DJ-ként és műsorvezetőként is debütált, sőt 2002-ben a már a rádió zenei igazgatója, majd programigazgatójaként dolgozott. Egy év múlva elérkezett a váltás ideje és 2005 decemberétől átvándorolt a Rádió 1-hez. Azóta ő vezeti vasárnaptól csütörtökig a Disco*s Hit és a szombati Saturday Night*s Hit c. műsorokat, melyben a hazai DJ elit tagjait látja vendégül. Eddigi lemezei, amelyeket DJ Jovánnal közösen készített: Dark Blue, Dark Blue 2, Dark & Blue Classic és Millenium, Dark & Blue Classic és Millenium 2, Disco*s Hit.
Név: Bárány Attila
Ilyen vagyok: ronda
Ilyen nem vagyok: szerény
Mánia: szex
Kedvenc színész/színésznő: Julian McMahonn
Kedvenc könyv: minden ami Rejtő
Kedvenc film/DVD: Dreamgirls
Kedvenc előadó: George Michael, Sade, Lenny Kravitz
Kedvenc parfüm: Cerutti
Kedvenc édesség: banános csoki
Kedvenc sport: foci
Kedvenc szín: barna, ja nem rózsaszín
Kedvenc étel: steak félig átsütve
Kedvenc ital: light citromos ice tee
Kedvenc ruhadarab: farmer
Kedvenc ország: Spanyolország
Kedvenc város: Madrid
Tökéletes utazás: Thaiföld
Tökéletes este: szex minden mennyiségben
Ami nélkül nem tudnál élni: szex
Első mondatod a rádióban: Jó estét!
Ha nem rádióznál, mi lennél?: gazdag jóképű nőcsábász
Mottód: Ami a szíveden, az a szádon!
Portál fejlesztés: 

