Milyen hatással van rád a hamar érkezett hideg időjárás?

Györke Attila

műsorvezető

TOP 50

 

Ha visszaugranánk az időben, mondjuk 1989 környékére, és megkeresnénk – Tatán, a vizek városában – egy 10 éves, Györke Attila nevű fiúcskát, érdekes tapasztalatokat gyűjthetnénk. Azon túl, hogy éli a kiskölkök mindennapos életét, nem szokványos hobbit talál magának: a tv reklámokat bámulja, és a rádió vízállásjelentését hallgatja. Azt gondolnánk ez a gyerek nem normális. A baráti körben csak „fura” hobbiként jegyzett: tv- és a rádió imádata később sem apadt, sőt erősödött. 14-15 évesen már komoly rádiós, tévés szignál- és szlogen gyűjteménye volt magnó- és videokazettán.

Első rádióműsorát negyedikes gimnazistaként készítette el a tatabányai Radír Rádióban, ott fertőződött meg véglegesen. Bár hetente csak egy órás műsorsávot kapott, imádta és dolgozott rajta büszkén. Közben egyetemista lett, kommunikáció szakot választott és újságírást tanult. Írásos szárnypróbálgatásai pár – azóta megszűnt – bulvárlapban, illetve számítástechnikai magazinban, feledhetőek… Végül elektronikus-médiumok szakirányon végzett.
Az egyetem alatt munkahelyet váltott, Komárom-Esztergom megye vezető rádiójában kapott állandó, már hosszabb műsoridőt. Eleinte délután és este, később délelőtt beszélt a hallgatókhoz, teljesítette a kívánságokat. Hét évig tette ezt, majdnem minden nap.
Hiedelme, hogy kiváló szinkronszínész lehetne belőle, arra sarkalta, hogy elvégezzen egy beszédtechnika és szinkronképző iskolát. Ezután több rádiónak mondott reklámokat és szignálokat, valamint narrációs munkákat vállalt televízióknál. Kipróbálta a képernyőzést is, a helyi tv-nél a Híradó műsorvezetője lett.
2005. december 31-én újabb fordulat következett életében, először szólalt meg a Rádió 1-en. Szerencsére a hallgatók nem szilveszteri tréfaként fogadták. Tervei csak a magánéletben vannak, a munka terén hagyja, hogy sodorja az ár. Új hobbija a fotózás és a weblap-készítés. Szerencsés embernek tartja magát, aki napról napra azt teheti, amit szeret.
 
Kedvenclista

Név: Györke Attila
Becenév: attis
Ilyen vagyok: optimista, vidám, pozitív
Ilyen nem vagyok: pesszimista, lehangolt, negatív
Mánia: utazni, új helyeket és új embereket megismerni
Kedvenc színész/színésznő: Kállai Ferenc, Rudolf Péter, Eszenyi Enikő
Kedvenc könyv: Douglas Adams – Galaxis Útikalauz Stopposoknak (mind az 5 rész)
Kedvenc előadó: Peter Gabriel
Kedvenc parfüm: Mexx
Kedvenc édesség: somlói galuska
Kedvenc sport: squash
Kedvenc szín: sárga
Kedvenc étel: pizzakokakóla
Kedvenc ital: bacardikóla
Kedvenc ország: Görögország, Franciaország
Kedvenc város: Tata, Esztergom, Győr, Szeged
Tökéletes utazás: tengerpartos, városnézős, nagykajálós, baráti társaságos
Ami nélkül nem tudnál élni: a hangom :-)
Amit kihagynál a mindennapjaidból: a tömegközlekedés. A jövő legszuperebb találmánya lesz a teleportáló-gép!
A legfeleslegesebb dolog, amit megvettél: Ritka pénzérmét vettem, egy gyűjtőtől. Később véletlenül azzal fizettem egy boltban.
Első mondatod a rádióban: Itt a Rádió 1-en ez volt: „Rádió 1 csak igazi mai sláger megy” :-)
Amit még nem tettél meg: bungee jumping, ejtőernyős ugrás
Ha nem rádióznál, mi lennél?: szomorú… és valószínűleg újságíró. Egy szomorú újságíró.
Mi akartál lenni gyerekkorodban?: buszsofőr, illetve „kukásautósbácsi”
Mottód: Don’t panic! Az élet buborék!

 

 
Follow radio1hungary on Twitter