Minek öltözöl be farsangra?

McFly

műsorvezető

Ministry of Sound

Van, aki már fiatalon megtalálja a tökéletes munkát, McFly a 80-as évek végén az egyik debreceni iskolarádióban kóstolt bele abba a szakmába, mely életében meghatározó szerepet töltött be később. Izgalmas és kihívásokkal teli időszak volt ez, a zene szeretete természetesen kínálta a többi lehetőséget is, így aztán az iskolai és helyi bulik lemezlovasaként is felbukkant. És mint a mesében, hamar fel is fedezték tehetségét, egy disco-ba sétált be Pálffy István, aki akkor a Magyar Rádió Körzeti stúdiójában dolgozott, és nagyon megtetszett neki ez az új stílus, a jó zenék és felajánlotta, hogy legyen a műsorának a zenei szerkesztője. Az első álommunka akkor ért véget, amikor Pálffy Pestre költözött. De itt jött be McFly életébe a másik szerelem: Amerika. 1989-ben utazott először a tengerentúlra és rögtön megragadta a kinti rádiók energiája, sokszínűsége. Ettől fogva mocorgott benne a gondolat, hogy ezt a szakmát neki teremtették, csak épp modernizálni kellene az itthoni rádiókat, sőt azt is tudta, hogy szeretne kint tanulni. Egy barátjával pályázatot adtak be az amerikai követségre, melyet 2 év után fogadtak el, és akkor jöhetett a következő utazás. Ez a három hetes program mindent eldöntött, helyi rádiókhoz, tévékhez és szerkesztőségekhez látogattak el, teljesen új kereskedelmi szisztémával találkoztak, amely persze felkeltette az érdeklődésüket. Itthon aztán kapott egy délutáni órás sávot, ahol a saját elképzelései szerint vezethetett műsort, ekkor már az amerikai iskolát követte, a dalok elején, rövid megszólalásokkal. Nem sokkal később három barátjával összefogtak és egy ideiglenes rádiós engedéllyel a zsebükben rádiózni kezdtek, később megkapták a teljes engedélyt és City Rádió néven elindulhatott egy formabontó adó Debrecenben. Ez a hármasfogat a 90-es évek elején Siófokra költözött, miután amerikaiak vették meg a Juventus-t. Új zenékkel, új formátummal indultak el. McFly itt ismerkedett meg későbbi műsorvezető társával, DJ Juniorral is. Mivel az amerikai légkör megfertőzte, 94-ben boldogan fogadta el a következő ösztöndíjat, a University of North Carolina tanulója lehetett több mint egy évig. Az akkor már komoly rádiós múlt, az új ismeretek, a nyelvtudás itthon hamar meghozta a várt eredményt, a Danubius zenei szerkesztője lett. Persze sokáig nem bírta a tengerentúli légkör hiányát, így egy évvel később ismét kiutazott, komoly szakmai gyakorlatot szerzett, ugyanis amerikai rádióknál dolgozott, mindenféle területen kipróbálhatta magát. Ekkor már sejtette, hogy ő elsősorban a háttérmunkákban teljesedhet ki. 1998-ban a Sláger Rádió programigazgatója lett, egy évvel később pedig elindult a Roxy, ahol szintén programigazgatóként dolgozott. A Rádió 1-hez 2002-ben igazolt át. Programigazgatóként dolgozik, de közben péntekenként továbbra is DJ Juniorral vezet műsort, a Ministry Of Sound-ot, egy igazi angol legendát.
Ha kilép az irodából nem bír egy helyben maradni vagy csak lustálkodni, örökmozgóként a snowboard, a wakeboard és motorozás állnak közel hozzá, de a sportok közül az úszás, a karate és a kick-box is szívügye. És ami biztos, hogy félévente Amerikában összefuthatunk vele, mert azóta is a kedvenc ország és a kedvenc úti cél McFly életében.

Kedvenclista

Név: Bertók László Tibor
Becenév: McFly
Ilyen vagyok: eltökélt
Ilyen nem vagyok: gerinctelen
Mánia: rádió, sport
Kedvenc könyv: Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Kedvenc film/DVD: 24, Prisonbreak, Csillagok háborúja mind…
Kedvenc előadó: ma éppen Timbaland, holnap…?
Kedvenc parfüm: Abercrombie-Fierce
Kedvenc édesség: bármi, csak mákos legyen
Kedvenc szín: királykék
Kedvenc étel: lazac
Kedvenc ital: Arizona ice tea
Kedvemc étterem: Pelican cafe, Menza
Kedvenc ország: Usa, Spanyol, Olasz,
Kedvenc város: Mi más: Miami és Ibiza
Tökéletes utazás: volt már…Miami Szilveszter a Barátnőmmel—Thaiföld a haverokkal…if u know what i mean…csak a szuperfinishhhh..hehe
Ami nélkül nem tudnál élni: elvi szabadság
Amit kihagynál a mindennapjaidból: az izomhúzódást…a birkák meggyőzését, hogy mi miért lesz jobb.
A legfeleslegesebb dolog, amit megvettél: már eladtam….
Első mondatod a rádióban:na ne, az csak mekegés volt…
Legnagyobb bakid: élő adásban poént meséltem a mögöttem állóról…csak nem tudtam, hogy ott van.
Amit sohasem fogsz megtenni: drog-alkohol-cigi
Sós vagy édes?: édes
Ha nem rádióznál, mi lennél?: bizniszmen
Mi akartál lenni gyerekkorodban?: külkereskedő
Mottód: if it is not broken dont fix it… (csak a rádióban)

 
Follow radio1hungary on Twitter