Milyen hatással van rád a hamar érkezett hideg időjárás?

M.Gee

DJ

Cooky Live Mix hétfőtől szombatig 16:00-17:00

 

 

M.Gee 4 évvel ezelőtt kezdett rádiózni, egy kedvelt budapesti kereskedelmi médiumban, mely azóta már megszűnt. Véletlenül csöppent ebbe a világba, a haverjaival hallották, hogy indul egy új rádió, naná, hogy rögtön jelentkeztek. Cookyval is itt találkozott, a munkakapcsolatból hamar barátság lett, így a Rádió 1-hez már együtt igazoltak át a programigazgató hívására. A zene gyakorlatilag az életet jelenti neki, ahogy fogalmaz olyan, mint a barátnő: vele fekszik és vele kel fel. Szerencsére hobbijából hamar kellemes hivatás lett. M.Gee ugyanis DJ-ként is egyre több helyen bukkan fel, rezidensként nem dolgozik, de folyamatosan járja az országot. Furcsa kettősség lakozik benne, napközben egy teljesen hétköznapi szakmája is van, de erről csak annyit, hogy az ellentétek vonzzák egymást, így a rádiózás teljesen belefér életébe. Céljai napról napra újulnak, addig nem nyugszik, amíg el nem éri őket, aztán jöhet a következő. A Cooky Live mix zenei felelősének összeállítása főműsoridőben forog.
Lemezlovasként is nagy tervei vannak, példaképe Bob Sinclar. Azon ne lepődjünk meg, ha jelenlegi felpörgetett életritmusa után jó néhány év múlva egy szép nagy kertes házban találjuk, nyugodtan üldögélni családjával.

Kedvenclista

Név: Misnyovszki Gergely       
Becenév: M.Gee
Ilyen vagyok: őszinte   
Mánia: zene all day   
Példakép: Bob Sinclar
Kedvenc film/DVD: Halálsoron, Némó nyomában   
Kedvenc előadó: Bob Sinclar
Kedvenc parfüm: Armani (aqua di gio)
Kedvenc sport: kézilabda   
Kedvenc időtöltés: alvás   
Kedvenc étel: hagymás rostélyos
Kedvenc ital: Johnnie & Coke
Kedvenc ország: Spanyolország
Kedvenc város: Ibiza   
Tökéletes utazás: tengerpart jó partykkal   
Ami nélkül nem tudnál élni: fejhallgatóm
Első mondatod a rádióban: respect
Amit sohasem fogsz megtenni: bungee jumping
Ha nem rádióznál, mi lennél?: sportoló
Mi akartál lenni gyerekkorodban?: sportoló és lemezlovas
Mottód: „Respect öcsém”

 

 

 
Follow radio1hungary on Twitter