Wolf Kati: Vár a holnap (CD)
November közepétől kapható a boltokban Wolf Kati vadonatúj stúdióalbuma!
Wolf Kati régi álma vált valóra új lemezének elkészítésével. 2011 Legjobb hazai női előadójának megválasztott énekesnő számára az elmúlt év nagyon mozgalmasnak bizonyult. Az X-Faktor gyönyörű díváját egy ország bíztatta, amikor kijutott az Eurovíziós Dalfesztiválra, amelynek döntőse lett. A Szerelem, miért múlsz? című dala hihetetlen népszerűségre tett szert, amelynek az Eurovízióra készült változatát What About My Dreams? címmel Európa szerte szerette meg a közönség.
Az albumon címadó dala, a Vár a holnap néhány hete debütált és a rég várt folytatás azonnal a rádiók kedvencévé vált. A dalhoz készült videoklipet a napokban már láthatja a közönség. A zeneszerzők között megtalálhatjuk a Rakonczai Viktor - Rácz Gergő szerzőpárost, Szűcs Norbertet, Dajka Krisztiánt és Nemes Csabát, valamint a fiatal zeneszerzőt Sztevanovity Krisztiánt (művésznevén Symbien) és természetesen Kati édesapja, Wolf Péter is írt három dalt (melyből egynek a szövegét is ő jegyzi) a lemezre. A dalokhoz a szövegeket Czutor Zoltán, Geszti Péter, Johnny K. Palmer, Janky Balázs, Miklós Tibor, Mozsik Imre, Szente Vajk, Szűcs Norbert és Sztevanovity Dusán írták.
Megjelenés dátuma: 2011 november 14.
Kiadja: Sony Music

Seal: Soul 2 (CD)
A Grammy-díjas énekes és dalszerző Seal nyolcadik stúdióalbuma, a Soul 2 novemberben jelenik meg. Az első kislemez a “Let’s Stay Together". A gyűjteményen ismét a két legendás producer, Trevor Horn (Seal, Seal II, Human Being) és David Foster (Soul, Commitment) írányítása alatt dolgozott az énekes. Ezen a lemezen elsősorban a hetvenes évek klasszikusai csendülnek fel, olyan előadók dalai, mint pl. Marvin Gaye, Bill Withers, Al Green, vagy Teddy Pendergrass.
A felvételek Londonban és Los Angelesben készültek. “Húsz éves karrierem folyamán két dolog éltetett folyamatosan: hogy jó számokat írhassak és hogy énekelhessek. A Soul 2 dalai természetes folytatásai az előző Soul albumnak, és mind örök klasszikusok.” – mondta Seal. – “Az egyik legfontosabb oka, hogy még mindig zenélek, az "együttműködés ajándéka". Olyan mázlista vagyok, hogy két zsenivel dolgozhattam együtt ismét, akik nap mint nap inspiráltak engem.”
Megjelenés dátuma: 2011 november 14.
Kiadja: Warner/Magneoton

Amy Winehouse: Lioness: Hidden Treasures (CD)
"Lioness: Hidden Treasures" címmel jelenik meg decemberben a júliusban tragikusan fiatalon elhunyt Amy Winehouse harmadik stúdióalbuma. A 12 dalt tartalmazó anyag eddig kiadatlan számokat, klasszikusok átdolgozásait és új szerzeményeket tartalmaz majd, melyeket Amy mindenkori zenei partnerei Salaam Remi és Mark Ronson állítottak össze az énekesnő családjával és kiadójával együttműködve. A "Lioness: Hidden Treasures" gyönyörű tisztelgés egy művész, egy nő, egy kivételesen tehetséges zeneszerző, énekes és előadó előtt.
Megjelenés dátuma: 2011 december 5.
Kaidja: Universal Music

Justice: Audio, Video, Disco (CD)
Négy évvel a bemutatkozó album kirobbanó sikere után visszatért a Gaspard Augé és Xavier de Rosnay alkotta duó, azaz a Justice! Ez a visszatérés pedig gigantikusra sikeredett, hiszen az Adidas felkérte egy együttműködésre a produkciót, így tavasszal vadonatúj daluk, a Civilization az Adidas Is All In – 120 Edition reklámban debütált, olyan sztárok közreműködésével, mint David Beckham, Katy Perry, B.o.B. és még sokan mások.
A Justice második nagylemeze Audio, Video, Disco címmel Magyarországon 2011. november 2-án jelenik meg. A címadó dallal – amely már felkerült az internetre, és a T-mobile reklámkészítőinek tetszését is elnyerte, tehát hamarosan hallható lesz egy hirdetésben – a fiúk újra kiérdemelték az úttörő státuszt a new school electro stílusban. A lemez várhatóan hatalmas durranás lesz, méltó utódja a 2007-es „†” című debütáló korongnak, melyből 800 000 példány kelt el – nem mindennapi szám az elektronikus albumok körében.
A Justice mindezek mellett az elmúlt években olyan előadóknak készített remixeket, mint a Daft Punk, Fatboy Slim, N.E.R.D., Justin Timberlake és Britney Spears – sőt, olyan legendás rockzenekarok is felkérték a fiúkat remixelésre, mint a U2 és Metallica.
Megjelenés dátuma: 2011 november 2.
Kiadja: Warner/Magneoton

Kelly Clarkson: Stronger (CD)
Kelly Clarkson megjelentette "Stronger" címmel vadonatúj, ötödik stúdióalbumát. A "Mr. Know It All" című slágert is tartalmazó új album két változatban is napvilágot lát, standard és bónusz dalokat tartalmazó deluxe változatban is.
Amióta 10 éve berobbant a zeneiparba, Kelly Clarkson 4 stúdió albumot jelentetett meg (Thankful, Breakaway, My December, All I Ever Wanted), több mint 20 millió albumot adott el világszerte, melyből 10 milliót csak az USA-ban, és 7 kislemez dala került Top10-be a Billboard Hot 100 listán. Nyert már 2 Grammy-díjat, 2 American Music Awardot, 2 MTV Awardot és 11 Billboard Awardot. Clarkson legutóbbi lemeze, a 2009-es All I Ever Wanted #1 pozícióban debütált a Billboard 200-as albumlistán. Ezen az albumon volt hallható a "My Life Would Suck Without You" című hatalmas sláger, mely Magyarországon is #1 lett a Mahasz rádiós listán.
Megjelenés dátuma: 2011 október 24.
Kiadja: Sony Music

Partylife Vol.1 (CD)
A buli nem áll meg, ennek megfelelően az októberben megjelenő Party Life mixalbumon is megállás nélkül folynak egybe az elmúlt hónapok legnagyobb dance slágerei, úgy, ahogy azt egy szombat éjszakai buliban a DJ-ktől is megszokhattuk.
80 percen át Martin Solveig, Tim Berg, DJ Antione, Mike Candys, Andra, Riva Starr, Micheal Gray és ATB legfrissebb dalai diktálják az ütemet, így a nyári bulik hangulata ősszel is folytatódik. Amint ezt a válogatás bekerül a lejátszóba, azonnal beindul az önfeledt szórakozás. A korongon olyan megaslágerek kaptak helyet, mint a Hello, a Seek Bromance, és a Welcome to St Tropez – csupa olyan felvétel, amely jelenleg is a sikerlisták élén szerepel.
Megjelenés dátuma: 2011 október 24.
Kiadja: Warner/Magneoton

Justin Bieber: Under The Mistletoe (CD)
Októberben jelenik meg Justin Bieber "Under The Mistletoe" című karácsonyi albuma, melynek első kislemeze alig 7 óra alatt első helyre került a tengerentúli iTunes listán. A "Mistletoe" ezzel az idei év első ünnepi dala lett, mely toplistán szerepel, ráadásul mindezt úgy, hogy még be sem éptünk az karácsonyi szezonba!
Az "Under The Mistletoe" egyébként a második teljes stúdiólemeze az egyik legerősebb rajongótáborral rendelkező Biebernek, aki mellesleg nemrég a szintén No. 1 The Wanted-del adott koncerteket Brazíliában.
Megjelenés dátuma: 2011 október 31.
Kiadja: Universal Music

Michael Jackson: Immortal (CD)
A Sony Music/Epic Records és az Estate of Michael Jackson együttműködésének köszönhetően novemberben kerül a boltok polcaira az "Immortal" című várva várt album, melynek felvételei a Cirque du Soleil szervezésében zajló "Michael Jackson THE IMMORTAL World Tour" showjára készültek. A korong kétlemezes deluxe és egy lemezes standard változatban is megjelenik.
Az elismert Kevin Antunes (Justin Timberlake, Rihanna, Madonna) zenei tervező vezetésével készült "Immortal" című album Michael Jackson 40 klasszikus dalának újraálmodott és -tervezett változatát vonultatja fel, mely újszerű és friss, kreatív összeállításával egészen új világba kalauzolja a hallgatókat. Miután egy egész évet a stúdióban töltött Michael eredeti dalaival, Kevin megalkotta az "Immortal" című korongot, melynek köszönhetően új hangzásvilágba csöppennek a rajongók, miközben mindvégig jelen van Michael összetéveszthetetlen hangjának és legendás dalainak ereje és jellegzetessége.
Megjelenés dátuma: 2011 november 11.
Kiadja: Sony Music

Alexandra Stan: Saxobeats (CD)
Már senkinek sem kell bemutatni Alexandra Stant, hiszen "Mr. Saxobeat" című slágerével szinte az egész világot meghódította, több mint 120 milliószor látták klipjét a YouTube-on, számos országban #1 pozíciót ért el a slágerlistákon. Nem volt ez másként hazánkban sem, ahol 3 hétig vezette a Mahasz Rádiós Top 40 listát (itt még mindig Top 15-ben található), de 40 hete szerepel már a Dance Top40 klub slágerlistán is (itt Top 5-ös helyezésig jutott és még mindig Top 15-ben szerepel). Alexandra már elnyerte a Romanian Music Award "Legjobb dal" díját a "Mr. Saxobeat"-tel, jelölték az idei MTV European Music Awards "Legjobb Román Előadó" díjára, és átvehette már a platinalemezt a Romániában eladott kislemezek után is, de szerepelt már a brit FHM magazin címlapján is.
A nyár talán legnagyobb slágerét egy újabb tempós dal követi a román énekesnőtől, mely hasonló szaxofonos alapokra épít. A dal videoklipjét már több mint 8 millióan látták, és már hallható a hazai klubokban és rádiókban is. A "Get Back (ASAP)" méltó folytatása a "Mr. Saxobeat" által megkezdett sikersorozatnak, de kíváncsian várjuk Alexandra debütáló albumának, a "Saxobeats"-nek a megjelenését is, mely hazánkban 2011. október 20-án lesz, egyidőben Alexandra első magyarországi fellépésével az új Barba Negra Music Clubban, melynek kapcsán számos interjút is ad majd. Az albumon hasonlóan tempos dalok hallhatók, mint a már megismert két sláger, így nem kétséges, hogy Alexandra Stan debütáló albuma az idei év egyik nagy kedvence lesz, ráadásul mindössze 1990 Ft*-ba kerül majd!
Megjelenés dátuma: 2011 október 20.
Kiadja: Sony Music

Jason Derulo: Future History (CD)
A többszörös platinalemezes énekes-dalszerző, Jason Derulo új albuma, a Future History 2011. október 3-án jelenik meg. Ez az énekes második lemeze, az első korongon olyan slágerek kaptak helyet, mint az In My Head, a Watcha Say és a Ridin Solo.
"Ezen az albumon csak saját magam akartam lenni" - magyarázza Derulo, aki a Future History összes dalát maga írta. Új számain remekül hallatszik, hogy Derulo személyisége milyen fejlődésen ment át az előző lemez óta. "Akkor 19 voltam, most 21 vagyok, és mondhatom, megtaláltam önmagam." – mondja - "Szóval, egy teljesen új embert hallhattok a lemezen."
A Future History-n megtalálható a két aktuális sláger, a "Don't Wanna Go Home" és az "It Girl" is, ez utóbbinak a videójában a Pletykafészek-ből (Gossip Girl) ismert színésznő, Tika Sumpter szerepel. Jason saját YouTube csatornája szerepel a 100 legnézettebb csatorna között, több mint 400 milliós nézettséggel.
Megjelenés dátuma: 2011 október 3.
Kiadja: Warner/Magneoton

Portál fejlesztés: 

