Egy röpke hónap és megnyitja kapuit a „napfény városának” vízparti fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN. A színes programsorban öt színpadon mintegy 150 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt négy napon át.

Vízpart, napsütés, zene

Mi kell ennél több ahhoz, hogy egy utolsó nagy fesztiválhajrával forduljunk a  – még azért koránt sem közelgő – suliszezonba. Augusztus záró hétvégéjén a Szegedi Ifjúsági Napok minden esélyt megad, hogy ne felejtsük el az idei nyarat sem. A Tisza adott, a napsütéses órák száma itt a legtöbb kis hazánkban, zene pedig lesz bőven, a hazai pop-rock ipar alapköveivel és nemzetközi sztárokkal gazdagon meghintve.

Hamarabb volt, mint a Woodstock

Ki gondolná, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok egy évvel a Woodstocki Fesztivál előtt, 1968-ban indult, ezzel a hazai fesztiválok „őse”, ahová az ország minden pontjáról elindultak a fiatalok, s korábban nem is történt meg, hogy egyszerre ennyi fiatal szórakozott az utcán? Ráadásul olyan zenekarok is felléphettek, melyek – javarészt szövegeik miatt – általában nem nagyon kaptak fellépési lehetőséget. Sokáig szinte az egész város teret adott a SZIN-nek, több helyszínen voltak koncertek, megteltek a terek és parkok és pezsgett a Tisza-part. A rendszerváltás után többnyire klubokban, „őrlángon” működött a fesztivál, majd a 2003-tól számítjuk a SZIN újkori történelmét, amikor is a Partfürdőre került a helyszín, a Szegedi Ifjúsági Ház szervezésével. A SZIN hamar a hazai fesztiválpiac meghatározó szereplőjévé vált újra,  s bár egy időre érezhetően változott a szervezőgárda, idén újra az Ifjúsági Ház vette kezébe az irányítást. 

szin

A megújulás éve: 2016

Először is: a 2016-os SZIN minden eddiginél látványosabb külsőt kap. A SZINezők gigantikus virágok, növények és állatok társaságában, egyedi fesztivál-környezetben bulizhatják végig a szegedi nyár utolsó hétvégéjét. Több program is várja a Tisza-partra látogató népes seregletet, mint korábban, műfaji határokat átlépve a dancefloor és a retro alappilléreitől kezdve a balkáni trombitazenén, az elektro hip-hopon, a melankolikus neo-soulon vagy a d&b ütemeken át a változatos hazai könnyűzenei szcéna legjobb bulicsinálóig. És van élet a zenén túl is: könnyfakasztó stand-up komédia, hagyományápoló táncegyüttes és színházi előadás is szórakoztatja a nagyérdeműt. De a legfontosabb, az a fíling, amit egy vízparti ellazulós fesztivál nyújtani tud, kiszakadva a hétköznapok nyűgéből, ahogy azt a Magna Cum Laude is igyekezett összefoglalni a SZIN himnuszában: „Na jól van, elengedem magam, Hogy a Tisza tisztára mossa agyam”. Valami ilyesmire számíthatunk idén is.

2018.01.18. 10:12

Sahwn Mendes The Edge-el dolgozik

2016.07.05. 13:00

Zac Efronnal érkezik a nyár party-vígjátéka

2016.11.02. 11:09

A Linkin Park nyitja a jubileumi VOLTot

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő