2020. december 5-én kerek jubileumot ünnepel Bárány Attila, DJ Junior és Hamvai P.G.: 15 évvel ezelőtt, 2005 decemberében indult útjára a ma már egyik legrégebbi rádiós brand és műsor, a Disco’s Hit! Az elmúlt évekről, új zenékről, stílusról, változásokról és sorozatokról Bárány Attilával beszélgettünk.

-Azt mondják a kényszer remek múzsa – nálad is így történt? Mit csinál egy DJ/producer, ha hirtelen ennyi szabadideje lesz? Milyen irányba fordulnak a kreatív energiák?

-Én ezt kivetíteném az egész évre, mert már az első leállás után elkezdtem posztolni a Facebookon az általam készített dalokat – 100 napon keresztül folyamatosan. Csupa olyan dal, melyek hozzám köthetők, a pályafutásom során készültek. Vannak közöttük nagy slágerek is, melyeket áthangszereltem, remixeltem és teljesen önnálló alkotások is. Amikor újból életbe lépett a rendkívüli jogrend, újrakezdtem a megosztást, így most több, mint 150 közzétett dalnál tartok, de úgy terveztem, hogy 200-ig meg sem állok. A kreatív energiák tehát a zenekészítés felé hajlanak, most is hetente minimum két-három dalt összerakunk a Dáviddal (Nagy Dávid a Stadiumx DJ-je, producere – a szerk.), és ezeket be is mutatom a Disco’s Hitben a Rádió 1-en. Az új felvételek itt hallhatók először. Korábban pedig létrehoztam egy saját YouTube-csatornát, melyen minden zeném megtalálható. A lezárás egyértelműen átértékelte a gondolkodásomat, az általános élethelyzetemet, agyaltam azon, hogy mi az, amivel eddig nem foglalkoztam eleget, és most kapóra jött – és ez a merchandise. A brandemet fémjelző termékek kínálata bővült, és ezeket értékesítjük.

-Idén decemberben 15 éves a Disco’s Hit. A kerek jubileumot azonban nem ünnepelhetitek meg egy óriási bulival. Mire készültök?

-Bulival nem, de Juniornak volt egy jó ötlete, amit továbbfejlesztettünk úgy, hogy alkalmazkodunk a változásokhoz, a szabályokhoz. A Disco’s Hit a magyar rádiózás egyik legrégebbi, emblematikus brandjévé válik lassan. Erre nagyon büszkék vagyunk, és szeretnénk is ünnepelni. Az a tervünk, hogy december 5-én, szombat este egy négy órás műsorral jelentkezünk. Vendégeket nem hívunk, mi hárman fogunk sztorizgatni, mesélni, emlékeket feleleveníteni. Nem fogunk senkit bulizásra ösztönözni, de reméljük, hogy mindenki otthon, velünk együtt ünnepel majd. ’Stay at home’ – ez lesz a jelmondatunk.

-Melyik a legmeghatározóbb élményed az elmúlt 15 évből? Amire mindig emlékezni fogsz?

-Az első Disco’s Hit party mindenképp ezek közé tartozik. Akkor még nem tudtuk mekkora erő van ebben a műsorban, hogy mekkora az érdeklődés – ez volt az első hivatalos megjelenésünk. 2007. augusztus 20-án este 8-kor indult a party, ahogy az adás is. Mire vége lett a tűzijátéknak már 3000-en voltunk, ez így ment egész éjszaka, végül több mit 7 ezren gyűltünk össze. Nem volt külföldi sztárfellépő, csak mi heten zenéltünk. Elképesztő hangulatú buli volt, már ott kimentem a közönség közé, fotózkodtam velük, pacsiztam a srácokkal, és ez azt hiszem meg is alapozta a következő 15 évemet.

-Azóta felnőtt egy generáció, a fiatalok ugyanúgy jönnek veletek?

-Érdekes, mert inkább a 10-14 éves gyerekek hallgatnak minket gondolom a szüleik miatt – két hete pl. Nyíregyházán egy before partyn léptem fel, ahol 10 év körüli gyerekek odajöttek az anyukájukkal, mert felismertek. Úgy fogalmaznék, hogy kortalanná váltam.

-Akár a sportolóknál…

-Pontosan. Sok generációból tevődik össze az ismertségem, és bármilyen furcsa is, a kicsik is ismernek, hallgatnak.

-Hogy látod, mennyit változott a zenei ízlésed?

-Folyamatosan változott. Igaz, az aktuális irányvonalakat követnünk kell, nem mehetünk szembe a trendekkel. Szerintem a DJ-k elsőszámú kötelessége, hogy szórakoztassák a közönséget. Az a DJ, aki nem tud mulattatni, az nem érdemli meg a fizetését. Mi megtartva az egyéniségünket, stílusunkat, szórakoztatunk. Nem az a kunszt, ha lejátszod a slágereket, hanem ha a saját kedvenceidet játszod, de a közönség azt gondolja róla, a sajátja. Ebben szerintem mindhárman egyedülállók vagyunk. Saját vonalunkon belül tudunk olyan zenék közül válogatni, amiről tudjuk, hogy tetszeni fog a srácoknak. A mostani zenei világom pedig épp’ a 10-12 évvel ezelőttire emlékeztet.

-Mint Kygo-é?

-Furcsa párhuzam, mert Kygo sorra olyan dalokat dolgoz fel, amiket én is elővettem, egy rugóra jár az agyunk. Pedig évtizedekkel fiatalabb nálam. Amikor ekkora generációs különbség van, de ugyanolyan irányba mozdulunk, az számomra azt jelenti, , hogy jó úton haladok. Nemrég egyébként az új számok mellett a Ricchi e Poveri – Mamma Maria című dalát is remixeltem. Megőrülnek érte az emberek.

-Nagy sorozatrajongó vagy, mit ajánlasz a Rádió 1 hallgatóinak, mi volt az utóbbi időben a legjobb élményed?

-A Netflixes Vezércsel nagyon tetszett, most nézem a Barbárokat a római korból, illetve a Véres Róma-t, vagyis a Suburra-t, de nagyon szerettem az HBO Go-s Harcost is, ami Bruce Lee írásaiból készült.

2022.05.25. 19:08

Megérkezett a DISCO*S HIT új dala, amit Burai Krisztiánnal és Missh-sel készítettek közösen

2017.06.14. 10:08

Szombaton Disco's Hit Classic party a Cafe del Rio-ban!

2017.12.18. 10:22

Szilveszterezz a Disco's Hit sztárjaival

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő