Egy héttel ezelőtt a Rádió 1 kívánságműsorában Juhász Gergőt hívta egyik hallgatónk egy felajánlással: elmondta, hogy költözés miatt feleslegessé vált használt tévéje és segítséget kért, hogy ezt eljuttassuk egy rászoruló családnak. Ezt követően csoda történt…

A beszélgetést hallva jelentkezett egy másik hallgatónk, aki elmesélte, hogy az unokatestvére családjának leégett a háza, mindenük odalett a tűzben, így nekik most igazán jól jönne egy tévé (is).

Ezután pedig igazi lavina indult el, a Rádió 1 hallgatói összefogtak, rengetegen telefonáltak, hogy segítsenek. Felajánlottak a családnak egy komplett lakásberendezést, étkezőasztalt, bútorokat, gyerek- és felnőttruhákat, gyerekjátékokat, plédeket, mosógépet, klímát, stb. Még egy fuvarozócég is jelentkezett, hogy elszállítsa az adományokat a családnak.

Juhász Gergő végül adásban hívta fel a családanyát, és mindenkivel összekötötte, aki csak jelentkezett.

Nagyon köszönjük Nektek! ? Már úton van a családhoz a segítség…

Fotó: Getty Images

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

2024.04.17. 17:24

Durva csalás áldozatai lettek Taylort Swift brit rajongói

2024.04.17. 12:00

Hosszú szünet után, Shakira ismét turnéra indul

2024.04.17. 08:00

Óvd a denevérekelt! Ma van a denevérek világnapja

2024.04.16. 16:00

Alle Farben is érkezik a SopronFestre

2024.04.16. 14:00

Többet tévézünk, mint az európai átlag

2024.04.16. 12:00

Példaképével duettezett a Coachellán Olivia Rodrigo

2024.04.16. 10:00

Sia újabb dalt mutatott meg az új albumról

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő