A Walesben elszenvedett kétgólos vereséget követően önkritikusan értékeltek a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, akik így nem jutottak ki a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra, de pótselejtezőn még javíthatnak.

“Semmit nem valósítottunk meg abból, amit elterveztünk. Pontatlanul játszottunk és elvesztettük a párharcokat. Öt pontos passzunk nem volt, minden támadásba belehibáztunk, nem tudtunk végigvinni egy normális akciót” – fogalmazott Sallai Roland.
“Öt-tízméteres passzokat nem sikerült végrehajtani, így nem lehet nyerni, pedig a walesiek nem estek nekünk” – mondta Lang Ádám, aki viszont kiemelte, nem kell a múlton rágódni, előre kell nézni, fejlődni és felkészülni a márciusi pótvizsgára, mert négy éve már megcsinálták, hogy pótselejtezőről kijutottak. “Miért ne sikerülhetne megint?” – tette fel a kérdést.

Pátkai Máté szerint az első félidőben ugyan nem játszott bátortalanul a válogatott, ennek ellenére a támadójáték nem működött, annak hatékonyságát növelni kell a jövőben, mert nagyon kevés helyzetet sikerült kidolgozni.

“Nagy lehetőséget szalasztottunk el, amit még meg kell emészteni. Egyelőre nem gondolok a pótselejtezőre” – jelentette ki Kovács István, aki úgy vélte, az egész sorozatot tekintve a hazai pályán Szlovákiától elszenvedett 2-1-es vereségen úszott el az Eb-részvétel kiharcolása. A MOL Fehérvár középpályása az elvesztett párharcokban látta a mostani kudarc okát.

Baráth Botond úgy vélekedett, hogy nem kezdtek rosszul, Wales azonban az első helyzetét kihasználta, támadásban pedig nem sikerült átjátszani az ellenfelet, így egyetlen helyzetet leszámítva esély sem volt az egyenlítésre. A kansasi védő úgy fogalmazott, ez volt az A terv, de maradt a B, most már arra kell koncentrálni, valahogy “be kell húzni” a pótselejtező két mérkőzését, bárki is lesz az ellenfél.

A magyarok a 2-0-s vereséggel csoportjuk negyedik helyén végeztek a kijutott horvátok és walesiek, valamint a szlovákok mögött. Marco Rossi szövetségi kapitány csapatának első pótselejtezős ellenfele a pénteki sorsoláson derül ki, de az biztos, hogy a meccset idegenben kell megvívnia a magyar válogatottnak.

MTI

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő