Nagy valószínűséggel egy kisebb tűz okozta a bejrúti kikötőben tárolt nagymennyiségű ammónium-nitrát berobbanását kedd este – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerdán rádiós interjújában. Hangsúlyozta: “finoman szólva” is szabálytalan 2700 tonna ammónium-nitrát tárolása egy városban. A pusztítás földrengésszerű volt, Bejrút nyugati része romokban áll.

A bejrúti robbanásban megsérült a magyar követség épülete is, magyar érintettről azonban nem tud a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Menczer Tamás úgy fogalmazott: a minisztérium megdöbbenéssel értesült a pusztító libanoni robbanásról, és együttérzését fejezi ki az áldozatok családjainak és a sérülteknek, valamint Libanon mellett áll ebben a szörnyű helyzetben.

A nagykövetség kapcsolatban van a helyi hatóságokkal. A követség épületében álmennyezetek szakadtak le és ablakok törtek be, ahogy több munkatársuk lakásán is – közölte az államtitkár.
Kollégáik jól vannak, készek arra, hogy szükség esetén segítsék a magyar állampolgárokat – tette hozzá.

Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este történt robbanás, amelynek több ezer sebesültje és már száznál több halottja van.

A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár – más források szerint vegyianyagraktár – található. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek.

– Levélben kondoleált Orbán Viktor miniszterelnök libanoni kollégájának, Hasszan Diabnak a Bejrútban történt tragikus robbanás kapcsán – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerda reggel. “A magyar nép nevében szeretném kifejezni legmélyebb együttérzésemet Önnek és a libanoni embereknek. Részvétünket fejezzük ki az áldozatok családjainak, gyors és teljes felépülést kívánunk a sebesülteknek” – írta a libanoni miniszterelnöknek Orbán Viktor. Hozzátette: “gondolataink és szívünk önökkel vannak”.
A magyar kormányfő biztosította hivatali partnerét arról, hogy Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak ebben a nehéz időszakban – mondta a sajtófőnök.

– Csehország speciális mentőcsapatot küld Bejrútba, amely segíteni fog a keddi robbanás által összedöntött vagy megrongált épületek romjainak átkutatásában – jelentette be Jan Hamácek belügyminiszter szerda reggel a Twitteren.

– A két ország közötti háborús feszültség ellenére Izrael humanitárius segítséget ajánlott fel Libanonnak, és több izraeli kórház is jelentkezett sebesültek ellátására a keddi rendkívüli erejű robbanások nyomán – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.

– Oroszország egy mobilkórházat telepít Libanonba a Bejrútban történt kedd esti robbanás sérültjeinek kezelésére. Öt repülőgép indul majd Libanonba, fedélzetükön egészségügyi szakemberekkel és sürgősségi szolgálatok munkatársaival. A koronavírus-járvány elleni védekezésben kulcsszerepet játszó orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) egy koronavírus-fertőzés diagnosztizálására alkalmas laboratóriumot küld a helyszínre, annak személyzetével együtt.

FRISS:

Azonnali segítségre van szüksége Libanonnak a bejrúti robbanás után, ezért döntött úgy a kormány, hogy egymillió euróval támogatja az emberi életek megmentését, a kármentést és az újjáépítést – mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1-en.

Azbej Tristan kiemelte, hogy a libanoni egészségügyi rendszer képtelen kezelni a helyzetet, és több mint ötezer sérültről és több mint 130 halálos áldozatról érkeztek hírek.

Forrás: MTI

Fotó: Marwan Naamani/picture alliance/Getty Images

2020.09.22. 11:57

Hallgasd Balázsékat a Rádió 1-en, és nyerj a MediaMarkt születésnapi játékán!

2020.09.25. 15:10

Októberben indul a Fővárosi Nagycirkusz élő közvetítése

2020.09.25. 13:51

Billy Eilish 12 kategóriában esélyes az idei Billboard Music Awards-on

2020.09.25. 12:51

Napi cuki: tortával köszöntötték a Budapesti Állatkert 40 éves gorilláját

2020.09.25. 10:02

J.K. Rowling új krimije a brit toplista élén

2020.09.25. 09:16

Vajon melyik minden idők legjobb albuma?

2020.09.24. 15:50

Harry Styles Olaszországban forgatta új klipjét

2020.09.24. 14:42

Megszületett Gigi Hadid és Zayn Malik kislánya

2020.09.24. 13:15

A Puskás Aréna biztonságosabb lesz, mint az ország bármely más pontja - üzeni az MLSZ

2020.09.24. 11:30

#emlékezzrámcsütörtök - ma a háziállatok örökbefogadására hívjuk fel a figyelmet!

2020.09.24. 08:59

Sporttörténelmi mérkőzés a Puskás Arénában

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Kovács Ákos

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Strong R.

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 96.4
Debrecen 95.0
Szeged 87.9
Miskolc 96.3
Pécs 90.6
Győr 103.1
Nyíregyháza 91.1
Székesfehérvár 94.5
Szombathely 97.7
Szolnok 90.4
Tatabánya 96.7
Sopron 94.1
Kaposvár 99.9
Békéscsaba 104.0
Veszprém 90.6
Zalaegerszeg 95.8
Eger 101.3
Nagykanizsa 95.6
Dunaújváros 93.1
Salgótarján 100.4
Baja 94.3
Szekszárd 91.1
Hatvan 87.9
Hajdúböszörmény 98.9
Gyöngyös 101.7
Siófok 92.6
Kiskunfélegyháza 91.1
Hajdúszoboszló 100.6
Komló 99.4
Keszthely 99.4
Paks 107.5
Mohács 93.8
Hajdúnánás 93.3
Kiskunmajsa 88.2
Tiszafüred 88.7
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Velence 90.4
Fonyód 101.3
Abádszalók 89.2
Villány 100.9
Kazincbarcika 88.8
Rádió 1

Most szól:

  • Következő