Június 16-án nyolc élvonalbeli együttes lép színpadra a Budapest Park x UNICEF Segélykoncerten, a jegybevétel teljes egészében a szervezet legnehezebb sorsú gyerekeiért végzett munkáját támogatja. Sokan gondolják, hogy a jótékonykodás a gazdagok kiváltsága, azonban a kisösszegű adományok akár életeket is menthetnek.

Az UNICEF egyetlen jegy árából, vagyis 4-5 ezer forintból képes:

– több hónapon át biztosítani egy gyermek tiszta ivóvíz szükségletét.

– több mint egy hónapon át élelmet biztosítani egy súlyosan alultáplált gyermek számára.

– egy egész osztálynak tanszereket biztosítani, hogy megfelelő oktatásban részesülhessenek és kiteljesedjenek.

– egy nélkülöző családnak elegendő fertőtlenítőszert, szappant, vödröt és alapvető gyógyszereket tartalmazó higiéniás csomagot biztosítani.

– 50 gyereket beoltani kanyaró ellen.

– egy rászoruló kisgyereket egy hónapon keresztül ellátni ivóvízzel, élelmiszerrel és gyógyszerrel.

Az UNICEF Magyarország hazai programjai küzdenek a gyermekkereskedelem ellen, hozzájárulnak a fokozottan hátrányos helyzetű gyerekek mentális megerősítéséhez, lehetőségeket biztosítanak a számukra, fellépnek a gyerekbántalmazás különböző formáival szemben (beleértve a cyberbullyingot, az online bántalmazást) és szakmai fórumokon képviselik a gyerekek érdekeit.

„Az UNICEF a világ legnagyobb és leghosszabb ideje működő gyerekjogi szervezeteként 190 országban van jelen, tapasztalatára és logisztikai tudására támaszkodva képes hatékonyan eljuttatni a segítséget oda, ahol erre a legnagyobb szükség mutatkozik. A jegyet vásárlók talán nem is tudják, hogy milyen sokat tettek máris a jövő nemzedékeiért” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

A koncerten a Bagossy Brothers Company, Blahalouisiana, Caramel, Lóci játszik, Magna Cum Laude, Parno Graszt, Punnany Massif, Supernem alkotta line-up lép fel.

2018.05.03. 11:29

A legmenőbb partysorozatok költöznek be nyáron a Budapest Parkba!

2019.03.27. 14:45

Jót tenni és hatalmasat bulizni egyszerre? Itt az alkalom! - Segélykoncert a legnépszerűbb hazai zenészekkel!

2017.06.01. 10:06

Elképesztő! Valaki 6 millió eurót utalt az UNICEF számlájára

Cooky

Györke Attila

Király Tamás

Kovács Ákos

Disco's Hit

Balázsék

Tommyboy

Revolution

Andro

Purebeat

Metzker Viktória

Newik

Loving Arms

Bricklake

Lotfi Begi

Juhász Gergely

Frekvenciatérkép

Budapest96.4
Debrecen95.0
Szeged87.9
Miskolc96.3
Pécs90.6
Győr103.1
Nyíregyháza91.1
Székesfehérvár94.5
Szombathely97.7
Szolnok90.4
Tatabánya96.7
Sopron94.1
Kaposvár99.9
Békéscsaba104.0
Veszprém90.6
Zalaegerszeg95.8
Eger101.3
Nagykanizsa95.6
Dunaújváros93.1
Salgótarján100.4
Gyöngyös101.7
Hatvan87.9
Hajdúböszörmény98.9
Kiskunfélegyháza91.1
Hajdúszoboszló100.6
Komló99.4
Keszthely99.4
Mohács93.8
Hajdúnánás93.3
Kiskunmajsa88.2
Tiszafüred88.7
Heves93.7
Derecske94.7
Velence90.4
Abádszalók89.2
Villány100.9
Rádió 1

Most szól:

  • Következő