A brit születésű Charlotte Aitchison, közismertebb nevén Charli XCX a pop műfaj avantgárd hölgyeménye ismét rendesen felkavarja a pop zene állóvizét a nemrég debütált “After The Afterparty” című dalával.

Az énekesnő elképesztő vállalkozó szellemét, eredetiségét nem is hagyta díjak nélkül a szakma sem: elnyerte a ’The Sesac’ – Az Év Dalszerzője címet (2013), a Billboard – Az Év Slágerírója címet (2014), az NME – Brit Szóló Művész díját (2016), hogy csak a legnagyobbakat említsük. Charli 2013-ban robbant be a zenei köztudatba, amikor feltűnt a svéd duó, az Icona Pop oldalán az „I Love It” közreműködőjeként és társszerzőjeként és elmondhatjuk, hogy az elmúlt évek egyik gigaslágere volt 9 millió eladott példánnyal. A formabontó tehetség már két studióalbumot tudhat magáénak, ezek a 2013-as „True Romance” és a 2015-ös „SUCKER”.

A videót ITT megnézhetitek!

Ez utóbbi korongra került rá az a bizonyos 6 milliós single eladásnak örvendő és többszörös platinalemezzé vált „Boom Clap” is, ami az egyik népszerű tinifilm, a „Csillagainkban a hiba” betétdala is volt. Charli különleges zenei stílusa több előadót is hatalmába kerített már, hiszen többek között kollaborált már Iggy Azalea-val a „Fancy”-ben, Rita Ora-val a „Doing It”-ben, Ty Dolla $ign “Drop That Kitty” klubhimnuszában, társszerzője Selena Gomez „Same Old Love” című dalának és MØ’s “Drum” című single-jének is. A korán fekvők himnusza, azaz az a most megjelenő „After The Afterparty” közreműködőjeként pedig az atlantai feltörekvő rappert, Lil Yachty-t hallhatjuk ahogyan egy véget nem érő utóbuliba invitálnak minket.

2017.08.30. 12:52

Camila Cabello szülővárosáról énekel

2016.09.27. 13:33

Retró-láz Vegasban

2017.01.12. 13:55

Ez a dal Rúzsa Magdi kedvence

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő