George Clooneynak nagyobb volt a bevétele az elmúlt évben, mint bármely más színésznek valaha egy év alatt. A Forbes legjobban kereső hírességeinek listáján a második helyet megszerző Clooneyt a bokszoló Floyd Mayweathernek sikerült megelőznie.

 

A bokszoló sztár 2015-ben már feljutott a toplista csúcsára, az elmúlt évi 285 millió dolláros (78,6 milliárd forintos) – adózás előtti – bevételével most ismét övé a Forbes-lista első helye – írta a BBC.

Az 57 éves Clooney a rangsort összeállító amerikai lap szerint 239 millió dollárt (67 milliárd forintot) keresett a 2017. június 1-jétől kezdődő évben. A hatalmas bevételből jelentős tétel volt Casamigos tequilavállalatának eladása. Az egymilliárd dollárért (276 milliárd forintért) elkelt céget a színész 2013-ban alapította két barátjával, Rande Gerberrel és Mike Meldmannel.

A celebek százas Forbes-rangsorában a közösségi médiasztár, Kylie Jenner lett a harmadik 166,5 millió dollárral (46 milliárd forinttal). A 20 éves Jenner a Forbes értesülése szerint azon van, hogy “a legfiatalabb milliárdos legyen belőle a saját erejéből”.

Az első tíz jól kereső híresség között két focista is szerepel: Lionel Messi és Christiano Ronaldo. Az argentin futballista 111 millió dollárral (30,6 milliárd forinttal) a nyolcadik, Ronaldo 108 millió dollárral (29,7 milliárd forinttal) a tizedik lett.

A zenészek közül a U2 (118 millió dollárral, azaz 32,5 milliárd forinttal), a Coldplay (115,5 millió dollárral, azaz 31,8 milliárd forinttal) és Ed Sheeran (110 millió dollárral, azaz 30,3 milliárd forinttal) jutott be az első tíz közé.

A száz legjobban kereső celeb között csupán 15 nő van, eggyel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A listán szereplő celebek összesen 6,3 milliárd dollárt (1737 milliárd forintot) raktak össze az elmúlt évben, ami viszont 22 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbihoz képest.

Forrás: MTI

2017.07.01. 21:08

Az évtized esküvője: Messi megnősült!

2017.06.26. 10:46

Ő a legjobban kereső színész!

2019.05.09. 14:43

Képregényhős lesz Ronaldo!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő