Van egy haditervünk arról, hogyan védjük meg az időseket és közben hogyan tartsuk fenn az ország működőképességét – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyben beszámolt a kormányülésen hozott döntésekről.

Orbán Viktor elmondta, a kormány döntött többek között a szórakozóhelyek este 11 órakor történő bezárásáról és a koronavírustesztek hatósági árának megállapításáról, így egy tesztért semmilyen jogcímen nem lehet majd 19 500 forintnál többet elkérni.

(A frissen megjelent Magyar Közlöny szerint a korlátozás szeptember 21-én lép hatályba.)

A kormányülés után, amelyen áttekintették a járványhelyzetet, a miniszterelnök közölte: a kabinet döntött arról is, hogy – miután a koronavírust külföldről hurcolták be – fenntartja a beutazási korlátozásokat.

Kötelezővé teszik továbbá a maszk használatát a tömegközlekedés és az üzletek mellett a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. Fenntartják a teljes körű látogatási tilalmat is a kórházakban és az idősotthonokban.

Elmondta továbbá: október 1-jétől testhőmérséklet-mérés után lehet belépni az iskolákba a diákoknak és a tanároknak, és csak nekik.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: “az első hullámmal szemben csatát nyertünk, most szembe kell néznünk a második hullámmal, most már felkészültebben és tapasztaltabban, ráadásul felvértezve egy nemzeti konzultációval”.

A járványügyi szakemberek úgy vélik – folytatta -, hogy a második hullám december-január tájékán éri el a csúcspontját, egészen addig folyamatosan védekezni kell.

“Van egy haditervünk, amely arról szól, hogyan védjük meg az időseket, hogyan gyógyítsuk meg a betegeket, és mindeközben, ezzel egyszerre, egy időben hogyan tartsuk fenn az ország működőképességét” – fejtette ki.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az egészségügyet felkészítették, a védekezéshez szükséges felszerelések, kórházi ágyak, lélegeztetőkészülékek és az ezek működtetéséhez szükséges orvosok, ápolók megfelelő számban rendelkezésre állnak.

Sőt, ha kell, akkor a ma több mint tízezer ágyat 2-3-szorosára is tudják növelni, egy vezénylési terv alapján pedig orvosokat és ápolókat is tudnak küldeni a megfelelő helyre – tette hozzá.

Mindenki megnyugodhat – mondta -, mert ha elkapja a betegséget, meg fogják gyógyítani.

Orbán Viktor arra kért mindenkit, hogy a saját, de különösképpen az idősek és a betegek érdekében tartsa be a szabályokat.
A rendőrséget pedig utasította Pintér Sándor belügyminiszteren keresztül, hogy szigorúan ellenőrizze és tartassa be a szabályokat, és ha kell, büntesse azokat, akik nem tartják be őket – közölte.

“Egyszer már sikerült, most, másodszor is sikerülni fog! Vigyázzunk egymásra!” – zárta videonyilatkozatát a kormányfő.

Forrás: MTI

2020.10.07. 14:59

Szavazz Metzker Vikire, hogy Ő kapja idén az MTV EMA Legjobb Hazai Előadójának járó díjat!

2020.10.13. 12:40

Pénteken lesz a Dalszerzők napja!

2020.10.13. 10:30

Éljen a Nemzetközi Melltartó Nélküli Nap!

2020.10.13. 08:33

Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

2020.10.13. 08:30

Robert De Niro új vígjátéka a mozis toplista élén

2020.10.12. 13:34

Billie Eilish bejelentette következő 'koncertjének' időpontját

2020.10.12. 10:40

Élő stúdiófellépéssel ünnepli Sam Smith új albumának megjelenését

2020.10.12. 08:25

Kygo ismét egy legendás énekesnő dalát dolgozta fel!

2020.10.12. 06:46

Babos Tímea: " Most kell majd egy kis idő, hogy felfogjuk, mi is történt velünk"

2020.10.10. 12:26

Karácsonyi meglepi: karácsonyi romantikus filmből idén sem lesz hiány

2020.10.09. 15:50

Mozik helyett a Disney Pluson debütál a Pixar Lelki ismeretek című animációs filmje

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Kovács Ákos

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 96.4
Debrecen 95.0
Szeged 87.9
Miskolc 96.3
Pécs 90.6
Győr 103.1
Nyíregyháza 91.1
Székesfehérvár 94.5
Szombathely 97.7
Szolnok 90.4
Tatabánya 96.7
Sopron 94.1
Kaposvár 99.9
Békéscsaba 104.0
Veszprém 90.6
Zalaegerszeg 95.8
Eger 101.3
Nagykanizsa 95.6
Dunaújváros 93.1
Salgótarján 100.4
Baja 94.3
Szekszárd 91.1
Hatvan 87.9
Hajdúböszörmény 98.9
Gyöngyös 101.7
Siófok 92.6
Kiskunfélegyháza 91.1
Hajdúszoboszló 100.6
Komló 99.4
Keszthely 99.4
Paks 107.5
Mohács 93.8
Hajdúnánás 93.3
Kiskunmajsa 88.2
Tiszafüred 88.7
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Velence 90.4
Fonyód 101.3
Abádszalók 89.2
Villány 100.9
Kazincbarcika 88.8
Rádió 1

Most szól:

  • Következő