Jön az Eisberg – Just Clear Plázs Fitness Fesztivál 2019. július 20-21-ig! A nagyszabású két napos rendezvényen 10 színpadon zajlanak majd az események és rengeteg mozgásformát kipróbálhatnak az érdeklődők. A sportprogramokon túl, a Just Clear Nemzetközi Testépítő és Fitness Kupa nyári versenyeit is itt rendezik többek között Fitt Modell, Fitness Modell és Men’s Physique kategóriában.

De lesz spinning, World Jumping Walkenergie, Fekvenyomó Bajnokság, Animal Flow és együtt edzhetünk többek között Rubint Rékával, Péntek Enikővel, Czanik Balázzsal is.

A Just Clear nyáron sem hagyja mozgás nélkül a sportrajongókat. Egy igazán különleges helyszínen, Siófokon a Plázson várnak mindenkit a szervezők. Július 20-án és 21-én 10.00 órától egészen 17.00-ig több színpadon folyamatosan zajlanak majd a programok, emellett rengeteg, már ismert és új edzésmódot is kipróbálhatnak az odalátogatók. A sport mellett a Just Clear másik alappillére az egészségmegőrzés, ahol szakemberek egészségügyi szűrésekkel és prevenciós tanácsokkal látják majd el az érdeklődőket.

A sajtótájékoztatón részletes információkat tudhattunk meg Bara Csaba (Just Clear tulajdonosa) főszervezőtől, Huber Istvántól – a Magyar Testépítő és Fitnesz szövetség elnökétől és Berkes Lászlótól – a Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség testépítő szakágának vezetőjétől.

Bara Csaba elmondta, hogy tulajdonképpen mégsem ez az első alkalom, hiszen korábban FitBalance Beach Body néven már megrendezték az eseménysorozatot. Ami változott az a név, koncepció és az arculat.

Huber István és Berkes László méltatták, hogy milyen fontos, hogy tömegsportra buzdítsuk az embereket és ebben hatalmas szerepe van a versenyzőknek, akikre példaképként tekintenek. A szakemberek a Fitness Kupa nyári versenykategóriáiról is beszéltek, a Bikini és Men’s Physique kategóriáról, mely izmos, de a hagyományos fitness kategóriától eltérően kevésbé kidolgozott izomzatot kíván meg, a Wellness kategóriáról, ahol a nőiesebb fenékkel és combokkal induló versenyzőkkel találkozhatunk. Ez utóbbi versenykategória egyenesen Brazíliából indult el, ahol a szépségideál mindig is a nőiesebb testalkat és nagyobb fenék volt.

A kétnapos eseménysorozaton a mozgás mellett természetesen fitness versenyeken is szurkolhatnak majd a jelenlevők, illetve első alkalommal debütál az Esport bajnokság is.

A sajtótájékoztatón egészséges, finom italok és ételek mellett készíthettek interjút a hazai fitness és sportélet ismert szereplőivel, sztárokkal, akik számára fontos az egészséges életmód, a napi rutinba illeszthető mozgás.

Yvonne Dederick- üzletasszony elmondta, hogy brazíliai születésűként mindig is nagyon kedvelte azt a strand kultúrát, amit ott tapasztalt: sok mozgással, labdajátékokkal és nem csak napozással töltik az idejüket. Így nagyon támogatja a rendezvény célkitűzését, amely a sportolás népszerűsítését helyezi a fókuszba.

Az interaktív sajtótájékoztatón a résztvevők találkozhattak Gelencsér Tímeával, aki a vasárnapi nap háziasszonya lesz. Rubint Rékával a népszerű fitness guruval és a Just Clear Fitness legfittebb énekesével Veréb Tamással, akik az újonnan debütáló Esportot mutatták be.

Rubint Réka a sajtótájékoztatón azt is elmesélte, hogy karrierje és szerelme is a Balaton partán kezdődött: „18 évvel ezelőtt Norbit helyettesítettem Siófokon, beültem a Kispolskimba, lementem Siófokra és felálltam a színpadra- ekkor álltam először nagyszínpadon és tartottam órát több száz embernek mikrofonnal a kezemben. Az órám végére megérkezett Norbi is, mert kíváncsi volt arra, hogy őt kivel helyettesítették. A történethez hozzátartozik, hogy előtte két évvel becastingoltak Norbiék a kickbox kazettájukra, ám a próbákra nem jártam el. Lányos zavaromban elnézést kértem tőle, hogy nem jártam el a próbákra, de szerencsére Norbi nem emlékezett erre, és látva azt az energiát, amivel a színpadon voltam jelen, az órám után azt mondta, erről beszélnünk kell. Ez volt májusban, pár hónappal később elvállaltam vele egy háromnapos roadshowt, aztán október elején egy hónapnyi udvarlás után úgy döntöttem, megpróbáljuk a közös életet. Hamarosan hozzáköltöztem, majd egy hónap után megkérte a kezemet, tehát minden a Plázson indult. Nekem ez most egy nagy- nagy nosztalgiai is lesz, mert én azóta ott nem tartottam órát, de azt megígérem, hogy ugyanúgy „széttépem” a színpadot, csak most egy picit ismertebben.” – árulta el Réka a Eisberg – Just Clear Plázs Fitness Fesztivál sajtótájékoztatóján.

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

2024.04.17. 17:24

Durva csalás áldozatai lettek Taylort Swift brit rajongói

2024.04.17. 12:00

Hosszú szünet után, Shakira ismét turnéra indul

2024.04.17. 08:00

Óvd a denevérekelt! Ma van a denevérek világnapja

2024.04.16. 16:00

Alle Farben is érkezik a SopronFestre

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő