Az észak-amerikai mozis sikerlistát vezető  Godzilla Kong ellen című produkció, ezen a hétvégén újabb 7,7 millió dollár bevételt hozott.  Várhatóan a két legendás lényről készült film elsőként lépi át a 100 milliós határt a pandémia kezdete óta.

A Legendary és a Warner Bros. horrorja ezzel már 80,5 millió dolláros mozis bevételnél jár Észak-Amerikában – írta a Variety.com iparági becsléseket idézve. Várható, hogy a film elsőként lépi át a 100 milliós határt a pandémia kezdete óta, ami nemcsak azért jelentős eredmény, mert az észak-amerikai mozik csökkentett kapacitással üzemelnek, hanem azért is, mert az HBO Max streamingszolgáltatónál az előfizetők minden külön díj nélkül megnézhetik. A Warner egész évben így fog eljárni a debütáló alkotásokkal.

A második helyre a Universal filmje, a Senki került, a hétvégén 2,5 millió dolláros jegyárbevételt hozott. A Bob Odenkirk főszereplésével forgatott akcióthriller a bemutató óta eltelt négy hét alatt ezzel már 19 millió dollárra növelte észak-amerikai, és 34 millióra globális jegyárbevételét.

A Sony Gonosz csoda című horrorja harmadik hete fut az észak-amerikai mozikban, ezen a hétvégén 2 millió dollárért váltottak rá jegyet, ami elég is volt a harmadik helyhez.

A Disney animációs kalandfilmje, a Raya és az utolsó sárkány 1,9 millió dollárral megőrizte negyedik helyét. Eddig 37 milliót hozott az észak-amerikai piacon.

A Warner Bros. Tom és Jerry című, egyszerre animációs és élőszereplős családi kalandfilmjére a hétvégén 1,1 millió dollárért váltottak jegyet, 42 millióra növelve ezzel az észak-amerikai árbevételét. A világ leghíresebb macska-egér párosának nagyvárosi kalandjai szintén láthatók az HBO Maxon, az előfizetők 31 napig érik el.

Forrás: MTI

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.20. 12:00

Ma van a szabad sajtó nemzetközi napja

2024.04.20. 10:00

Ma 6 éve veszítette el a zenei világ Aviciit

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő