A hagyományos helyszínek mellett falusi karácsonnyal, jurtával és vegán karácsonyi vásárral is készül az adventi időszakra az osztrák főváros. A messze földön híres Christkindlmarkt karácsonyfáján november 16-án ragyognak fel az ünnepi fények.

A Bécsi Piacfelügyelethez érkezett kérelmek alapján idén összesen húsz helyen rendeznek karácsonyi vásárt az osztrák fővárosban. Az Ausztriából és a világ legkülönbözőbb szegleteiből érkező látogatók városszerte több mint ezer standnál válogathatnak a különféle anyagokból és technikákkal készült kézműves termékekből, illetve szürcsölhetnek puncsot, forralt bort vagy majszolhatnak egy kis sült gesztenyét.

Új helyszín az Alm Advent a Leopoldstadtban, ahol a falusi karácsony hangulatát szeretnék megidézni a városlakók számára. Éppen ezért a csúcsidőszakokban fejenként 2 euró „kézműves hozzájárulást” kérnek a látogatóktól, hogy elkerüljék a tumultust és mindenki nyugodtan, a saját ritmusában nézelődhessen.

A Messeplatzon felállított vásárban az árusok nyitott standok helyett faházakban, úgynevezett stubékban kínálják termékeiket, a gyerekek pedig hatalmas asztaloknál süthetnek együtt kekszet vagy készíthetnek apró karácsonyi ajándékokat.

Este hét órakor pedig közös énekléssel várják a látogatókat.

Idén ünnepli 25. születésnapját a Spittelbergi karácsonyi vásár, ahol szinte kizárólag fenntartható termelésből származó árukat kínálnak, az étel és italválaszték nagy része pedig bio.

Igényes áruválasztéka mellett változatos zenei programja miatt népszerű a Karlsplatzon található karácsonyi vásár, az Art Advent, amely viszonylag későn, 2019. november 22-én nyit. Amíg a felnőttek a színpadnál a fellépőket hallgatják, addig a gyerekek puha szalmavilágban tombolhatják ki magukat vagy hajtányozhatnak.

Azoknak, akik az imperiális kulisszákat szeretik, idén is a Maria-Theresien-Platzon vagy a Schönbrunni Kastély díszudvarán felállított karácsonyi vásárokat érdemes választaniuk. Előbbi november 20-án, utóbbi november 23-án nyit. Az Am Hof karácsonyi vásárán a „nemes giccs” mellett pezsgőbár várja a látogatókat. Tizedik születésnapját ünnepli a Stephansplatzon megrendezett karácsonyi vásár, ahol főleg Ausztriából származó kézműves termékek sorakoznak a standokon.

Noha a legtöbb vásár 2019. november 15-16-án nyit, a Türkenschanzparkban már november 13-án indul a szezon, a MuseumsQuartier udvarán pedig múlt hét óta tart a „Téli ébredés”. Az Mqbis-nak nevezett pavilonokban puncsvariációkkal, forralt borral, sült krumplival, mindenféle sült kolbásszal, gesztenyével és más hasonló földi jóval várják azokat, akik a szokásos giccs nélkül is el tudják képzelni a karácsonyt. Többek között fényfestés, koncertek, curling, felolvasóestek, DJ-k és stand up-osok teszik teljessé a programot. Az első adventi hétvégén pedig több mint száz dizájner mutatja be kreációit az MQ karácsonyi vásárán, a WeihnachtsQuartierban.

A legnagyobb karácsonyi vásár idén is a Bécsi Városháza előtt található Christkindlmarkt lesz, ahol osztrák és külföldi termelők, kézművesek kínálják termékeiket, finomságaikat összesen 152 standnál. Mindig ez a vásár ad helyet az osztrák főváros karácsonyfájának, amely idén Salzburgból érkezett.

A 32 méteres fenyőt két daru segítségével, szakadó esőben állították fel, a kétezer ledből álló díszkivilágítást 2019. november 16-án, 17:30-kor kapcsolja fel rajta Bécs polgármestere, Michael Ludwig és Salzburg tartományi vezetője, Wilfried Haslauer.

Téli ébredés a MuseumsQuartierban © MQ / Alexander Eugen Koller

A spittelbergi karácsonyi vásár © Mediadesign / Reinhard Podolsky

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.05.08. 12:00

Isten éltesse Enrique Iglesiast!

2024.05.08. 10:00

Ma van a magyar kézműves fagylalt napja

2024.05.08. 08:00

Német hackerek próbáltak Taylor Swift koncertjegyeket lopni

2024.05.07. 16:00

Azahriah is Artisjus díjazott

2024.05.07. 14:00

Igazi sztárvirágzás volt a tegnap esti MET gálán

2024.05.07. 12:02

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

2024.05.07. 10:00

Visszatérhetnek a TikTokra a nagy slágerek

2024.05.07. 08:00

Mihez kezd egy kislány a szupererejével?

2024.05.06. 12:11

Balázsék újra Roadshow-ra indulnak

2024.05.06. 12:00

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő