Július 31-én, 39. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak a szervezők – már lehet nevezni.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az esemény mai sajtótájékoztatóján – amellyel egy időben el is indult a nevezés – elmondta, mindenkit az indulásra buzdít.

Hozzátette, az, hogy 39. alkalommal rendezik meg az eseményt, magáért beszél, hiszen egyetlen rendezvény sem “élhet” ilyen hosszan, ha nincs meg a megfelelő tapasztalt, biztonság és célközönség, amit el szeretne érni. Bár a világjárvány negatív hatása sok ágazatot érintett, az egészség megőrzéséhez viszont a sport az egyetlen eszköz – véli Szabó Tünde, aki kiemelte az úszók biztonságáért felelős, “páratlan látványt nyújtó”, több mint 100 vitorlásból, csónakból, hajóból álló láncot is.

Máth István versenyigazgató elmondta, az idei újdonság, hogy már SUP-pal is lehet teljesíteni a távot. Megjegyezte, tavaly a pandémia ellenére is több mint 8600-an vállaltak a kihívást, közülük ezren az első alkalommal rendezett féltávot teljesítettek, amire most is lesz lehetőség. Rossz időjárás esetén az idei esőnap augusztus 1., 7., 8., 14. vagy 15. lehet.

Az eseményen elhangzott, hogy a résztvevők között többek között ott lesz az 1954-ben született Gurbán Béla, aki mind a 38 korábbi átúszáson részt vett, valamint az a győri gimnazista lány is, aki tavaly a kétszázezredik célba érkező volt.

Felidézték, hogy az első lejegyzett Balaton-átúszás Szekrényessy Kálmán sportlap-alapító nevéhez fűződik, aki 141 éve 6 óra 40 perc alatt tette meg a Siófok és Balatonfüred közötti 14 kilométeres távot.

Az eddigi 38 átúszás legjobb ideje a férfiaknál Rasovszky Kristóf (57:00 perc), a nőknél pedig Risztov Éva (1:00:58 óra) nevéhez fűződik.

Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban összesen több mint 201 ezren teljesítették a távot, így egymillió fölött van a megtett kilométerek száma, vagyis háromszor tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot.

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 8 órától 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strand.

A versenyen a jelenlegi szabályok szerint védettségi igazolvánnyal rendelkezők – és azok 18 év alatti gyermekeik, felügyeletük alatt -, valamint igazolt sportolók vehetnek részt.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

2024.03.26. 16:00

Ariana Grande továbbra is vezeti az amerikai albumlistát

2024.03.26. 14:00

Szeretünk mobillal fizetni

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő