Egy japán animációs film megelőzte a Mortal Kombat akciófilmet az észak-amerikai kasszasikerlistán.
Az emberevő démonokkal küzdő árva fiúról szóló Kimecu no Jaiba – Mugen no Densa – angol Demon Slayer – című animé egy Japánban rendkívül népszerű manga- és tévés animesorozat nyomán készült.

Iparági becslések szerint a hétvégén 6,4 millió dollárt forgalmazott az észak-amerikai mozikban – adta hírül a variety.com filmes portál.

A Simon McQuid rendezésében forgatott Mortal Kombat című akciófilm egy hete még meg tudta előzni a japán produkciót a kasszasikerlistán, most azonban a második helyre szorult 6,2 millió dolláros jegybevételével Észak-Amerikában.

A Demon Slayer egy héttel ezelőtti bemutatása óta 34,1 millió dollárt forgalmazott az Egyesült Államokban és Kanadában.
A nemzetközi piacokon és Japánban is kasszasikerlista rekordot döntött: Japánban 368 millió dolláros jegybevételével minden idők legnagyobb kasszasikere lett. A film globális bevétele már 440 millió dollár fölött jár.

Az észak-amerikai kasszasikerlista harmadik helyére a Godzilla Kong ellen című akció sci-fi futott be 2,7 millió dolláros jegyeladással. Az öt hete játszott filmre Amerikában több mint 90 millió dollárért váltottak jegyet.

Forrás: MTI

Fotó: Pxabay

2021.05.06. 07:50

Így szörföltünk át az új, 89.5 MHz-es frekvenciára

2021.05.07. 09:47

Gyorsítva kaphatna letelepedési engedélyt a nemzetközi zenei világ Brit Award- és Grammy-díjas sztárjai Nagy-Britanniában

2021.05.07. 08:12

Rekordáron kelt el a Star Wars forgatókönyve

2021.05.06. 12:43

“A 2022-es Szigetet úgy várjuk, mint fesztivált még soha”

2021.05.06. 11:53

Megtarthatja az őt megcsonkító fehér cápa fogát egy ausztrál szörfös

2021.05.06. 11:12

Nevezd el az Állatkert kiselefántját!

2021.05.06. 10:13

Tarol a "Save Your Tears" új verziója The Weeknddel és Ariana Grandéval

2021.05.06. 08:04

Bono, The Edge és Martin Garrix közös dala lesz az idei labdarúgó EB hivatalos himnusza

2021.05.05. 13:46

Szőkén, fűzőben - Billie Eilish a Vogue címlapján

2021.05.05. 12:25

Liverpoolban élő koncerttel tesztelték a biztonságot

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Kovács Ákos

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Debrecen 95.0
Szeged 87.9
Miskolc 96.3
Pécs 90.6
Győr 103.1
Nyíregyháza 91.1
Székesfehérvár 89.5
Szombathely 97.7
Szolnok 90.4
Tatabánya 89.5
Sopron 94.1
Kaposvár 99.9
Békéscsaba 104.0
Veszprém 90.6
Zalaegerszeg 95.8
Eger 101.3
Nagykanizsa 95.6
Dunaújváros 89.5
Salgótarján 100.4
Baja 94.3
Szekszárd 91.1
Hatvan 89.5
Hajdúböszörmény 98.9
Gyöngyös 101.7
Siófok 92.6
Kiskunfélegyháza 91.1
Hajdúszoboszló 100.6
Komló 99.4
Keszthely 99.4
Paks 107.5
Mohács 93.8
Hajdúnánás 93.3
Kiskunmajsa 88.2
Tiszafüred 88.7
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Velence 89.5
Fonyód 101.3
Abádszalók 89.2
Villány 100.9
Kazincbarcika 88.8
Heves 93.7
Rádió 1

Most szól:

  • Következő