Budapesten épült egy varázslatos kis miniváros, ahol az apróságok kipróbálhatják, mit csinálnak a felnőttek, amíg ők oviban, vagy suliban vannak. Most két új városrésszel bővíti a MiniPoliszt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság egyúttal bekapcsolódik az interaktív kiállítás élménypedagógiai programjaiba is. E csatlakozásnak köszönhetően a jövőben a felelős állattartásról, az állatorvosi hivatásról, az élelmiszerlánc-biztonságról vagy éppen az erdőtűz-megelőzésről is tanulhatnak az érdeklődő gyermekek. A MiniPoliszban továbbra is vár a Rádió 1 ministúdiója!

A belváros szívében található gyermekváros élethű installációi méretarányos környezetben, a játszva tanulás elvét követve mutatják be a 3-12 éves korosztály számára a felnőttek világát.

A Nébih által berendezett két új városrész, a farm és az állatorvosi rendelő remek alkalmat teremt arra, hogy a legkisebbek is bepillanthassanak egy gazdaságba, illetve az állatorvosi hivatás rejtelmeibe.

A Rádió 1 még tavaly megépítette Minipoliszban a Rádió 1 ministúdióját, ahová mindenkit várunk szeretettel továbbra is. Hozd el te is el gyermekedet, és nézd meg, hogyan lesz belőle kis Balázs, kis Jani, kis Feri, vagy kis Cooky!
A Minipoliszban élőben készülhet a rádióműsor, mondhatsz időjárást, vagy bekeverheted a kedvenc mai slágeredet.

2017.07.28. 08:35

Játék a Rádió 1-en: nyerj jegyeket Luis Fonsi Despacito bulijára!

2018.05.03. 14:25

A Rádió 1 DJ-i a leghallgatottabbak országszerte

2018.10.30. 09:04

Helló, Veszprém: visszatért a Rádió 1

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő