Több mint két hónappal az indulása után ér véget a világ minden bizonnyal leghosszabb, és egyben egyetlen virtuális fesztiválja, a Maradj Otthon! Fesztivál.

A nonprofit rendezvénysorozatot a koronavírus-járvány kapcsán meghozott, lakhelyelhagyást korlátozó intézkedések ihlették: szervezői – a VOLT Produkció társadalmi munkában dolgozó stábja – arra vállalkoztak, hogy a koncertek és egyéb társasági programok nélkül maradt közönségnek ingyenes, interneten keresztül nézhető programokat kínáljanak, rengeteg példakép és sztár közreműködésével arra bíztassák a rajongókat, hogy tartsák be a szabályokat és maradjanak otthon. Ugyancsak egyedülálló módon a Maradj Otthon! Fesztivált száznál is több hazai fesztivál, klub, kulturális intézmény közösen alapította.

KÖZÖS CÉL

Március 21-én, a VOLT Produkció felkérésére száznál is több hazai fesztivál, klub és kulturális intézmény összefogásával, közösen indították el a Maradj Otthon! Fesztivált. „Közel 30 éve foglalkozunk fesztiválok, koncertek, kulturális események szervezésével. Ezekre a programokra idehaza több millióan járnak évente. A veszélyhelyzet kihirdetésekor éreztük, hogy meg kell szólítani ezt a hatalmas közönséget, tudatosítani kell, hogy a szabályokat komolyan kell venni, otthon kell maradni. Ennek érdekében kerestük fel a legfontosabb hazai fesztiválok, klubok szervezőit és példátlan összefogás eredményeként száznál is több szervezettel közösen, pár nap alatt elindítottuk a Maradj Otthon! Fesztivált. A hiteles hazai sztárok, a fesztiválok, klubok főszereplői valódi példaképek, akiket százezrek követnek. Őket bíztattuk arra, hogy egyrészt az otthonukból jelentkezve szólítsák meg a közönségüket, másrészt tervezzenek olyan eseményeket, amelyek a rajongókat érdeklik, lekötik, otthon maradásra bírják. Két hónap alatt több száz eseményt szerveztünk a partnereinkkel közösen, az oldalt közel 50 ezren követik, és 2 milliónál is több embert értünk el.” – mondta el Lobenwein Norbert, a Maradj Otthon! Fesztivál alapítója, aki bízik abban, hogy augusztus közepétől már újra a valódi fesztiválokon találkozhat a közönség az előadókkal.

ONLINE PARTYK

A Lotfi Begi és Andro vezette csapat Begi házának kertjében kezdte a délutáni DJ seteket, de zenéltek egy Balatonon sikló yachton a Halott Pénz két tagjával, és 10 DJ társukkal együtt a Gödöllői Királyi Kastély kertjében is. Utóbbihoz jótékonysági akciót is társítottak, és ötmillió forintot gyűjtöttek a Rádió 1 lemezlovasai a zeneipar jelenleg bevétel nélkül maradt háttérembereinek!
Kezdeményezésükre megmozdultak a hallgatók, és több céggel – köztük a Rádió 1-gyel – együtt ajánlották fel ezt az összeget, a támogatáshoz a rászorulók pályázat útján juthatnak majd hozzá az igazságos elosztás jegyében. Az eseményen részt vett Bárány Attila, Bricklake, Jauri, a Loving Arms, Metzker Viktória, Newik, Purebeat, a StadiumX, Willcox és Yamina is.

FONTOSABB KONCERTEK

A Maradj Otthon! fesztivált Rúzsa Magdi különleges produkciója indította, legelső kanapékoncertjét pedig Járai Márk adta. Az elmúlt 2 hónap alatt olyan előadók szerepeltek a virtuális színpadukon, mint Caramel, Lovasi András, Szakács Gergő, a Margaret Island, Siklósi Örs, Szivák Zsolt, Kama, Hangácsi Márton, Molnár Tamás, Iamyank, Iamsoyuz, Takács Vilkó, a New Level Empire, Pély Barna, Kocsis Tibor, Ya Ou, a Sugarloaf, Petruska, a Roy és Ádám Trió, a Carson Coma, Szeder, Kardos Horváth János, Ripoff Raskolnikov, Fekete Jenő, Follow the Violin, Freddie, vagy a Club 54.

A fesztivál egyik állandó program-elemét Ákos szolgáltatta: minden héten szerdán este egy-egy újabb Arénakoncertjét premierezhettek, szombat esténként pedig Karanténnaplóval jelentkezett.

2020.07.10. 13:44

Balázsék és Wellhello a Balatonon - egy szuper reggeli adásról képekben

2020.07.10. 11:47

Íme, 2020 eddigi legnagyobb slágerei!

2020.07.10. 10:46

Ilyen lesz az új King's Man-film!

2020.07.10. 07:51

Vízbe fulladt a hatóságok szerint a Glee - Sztárok leszünk! eltűnt színésze

2020.07.10. 07:50

Elolvadunk: Fókabébi született a Bécsi Állatkertben

2020.07.10. 07:45

Balázsék a Balatonon! - Elindultunk ☀️

2020.07.09. 14:50

Tökéletes nő: Dua Lipa bikinis fotót posztolt

2020.07.09. 14:15

Fürdőruha és strandtörölköző egyben: Ismerd meg a Towelkinit!

2020.07.09. 08:18

40 éves lenne Fábián Juli...

2020.07.08. 15:31

Sam Smith érzelmes feldolgozást készített a Coldplay slágeréből

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Kovács Ákos

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Strong R.

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 96.4
Debrecen 95.0
Szeged 87.9
Miskolc 96.3
Pécs 90.6
Győr 103.1
Nyíregyháza 91.1
Székesfehérvár 94.5
Szombathely 97.7
Szolnok 90.4
Tatabánya 96.7
Sopron 94.1
Kaposvár 99.9
Békéscsaba 104.0
Veszprém 90.6
Zalaegerszeg 95.8
Eger 101.3
Nagykanizsa 95.6
Dunaújváros 93.1
Salgótarján 100.4
Baja 94.3
Szekszárd 91.1
Hatvan 87.9
Hajdúböszörmény 98.9
Gyöngyös 101.7
Siófok 92.6
Kiskunfélegyháza 91.1
Hajdúszoboszló 100.6
Komló 99.4
Keszthely 99.4
Paks 107.5
Mohács 93.8
Hajdúnánás 93.3
Kiskunmajsa 88.2
Tiszafüred 88.7
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Velence 90.4
Fonyód 101.3
Abádszalók 89.2
Villány 100.9
Rádió 1

Most szól:

  • Következő