Kollányi Zsuzsit leginkább a Majka&Curtis LIVE produkciókból ismerheti a közönség, hiszen az énekesnő évek óta az ország egyik legkedveltebb élőzenekaros formációjának frontvonalbeli vokalistája. Zsuzsi már több dalban is közreműködött Majka oldalán azelőtt, hogy 2016 januárjában megjelent az “Eléglesz”, amiben már egyenrangú duettpartnerei egymásnak. A dal és a hozzá forgatott – egy viharos kapcsolat pillanataiba betekintést adó – klip már túlszárnyalta a 13 milliós nézettséget is. Kollányi Zsuzsi első szólódala pedig alig több mint egy éve jelent meg “Minden úgy van jól, ahogy” címmel.

 

Zsuzsit azóta rengeteg tévéműsorban, valamint a nagyszabású Red Bull Pilvaker sorozat előadójaként is láthattuk és hallhattuk, ősztől pedig a TV2-n futó, kirobbanó sikerű Sztárban Sztár új évadának egyik versenyzője lesz. A feszített tempó ellenére énekesnő az elmúlt hónapokban új saját track után is vágyakozott, és óriási szerencsének éli meg, hogy pont jókor találkozott Bartalos Jenővel. Jenő az Egy Másik Zenekar alapító tagja, de számos ismert popelőadónak is írt már dalszöveget: többek közt Freddie-nek, Takács Nikolasnak, Lolának és Benjinek. A szerző egy próbatermi találkozás során, egy szál gitárral mutatott egy dalötletet Zsuzsinak, akit teljesen magával ragadott a téma. Fel is vettek egy zongorás változatot, amit megmutattak Lotfi Beginek, aki korábban már sikerre vitte Rúzsa Magdival, ByeAlexszel, a Margaret Islanddel, és Mező Misivel készült együttműködéseit. A DJ/producer, aki azonnal beleszeretett az új demóba, megálmodta az instrumentális dropokat, valamint egy igazán friss és mai zenei világot varázsolt a dal mögé. Kézenfekvő volt az is, hogy a feature Majka legyen, aki Zsuzsi mentora és jóbarátja. Az előadó egy elementáris rap-betétet írt a dalhoz, ami tökéletesen kiegészítette a már meglévő szöveget, így megszületett a “Valahonnan” végleges formája.

A dalhoz készült klipet Indián rendezte, és nem titkolt szándéka volt, hogy kicsit olyan legyen, mintha az “Eléglesz” Majka-duett videójának folytatása vagy inkább előzménytörténete lenne. Ugyanazokat a helyszíneket járták végig a forgatás során, Zsuzsi többször is hasonló beállításokban szerepel, vannak visszautalások és flashbackek is a klipben, pontosan azt az érzést bemutatva, amikor úgy érezzük, hogy “olyan ismerős vagy valahonnan”.

2018.07.20. 08:45

Külön utakon folytatja a Compact Disco és Lotfi Begi

2017.07.14. 08:28

Ismét Kowalskyékkal és Majkával duplázhatsz a PLÁZSon

2019.03.27. 12:39

Lotfi Begi és az Irie Maffia jegyzi az asztalitenisz-világbajnokság dalát!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő