Lady Gaga, Tom Holland és Adele is meghívást kapott az amerikai filmakadémiába. Az Oscar-díjakat odaítélő testület idén további több mint 800 tagot vesz fel soraiba.

Az Amerikai Filmtudományi és Filmművészeti Akadémia (AMPAS) az utóbbi években jelentősen megnövelte tagságának létszámát, hogy a szervezet minél sokszínűbbé, befogadóbbá és globálisabbá váljon. Ennek megfelelően idén újabb 842 tagot invitáltak a szervezetbe. Az 59 országból meghívott új tagok fele nő, 29 százaléka színes bőrű – közölte a filmakadémia.

Az AMPAS 17 ágazatába érkező új tagokkal a testületben a nők aránya 32 százalék lett.

Az újonnan meghívottak között szerepel a filmakadémia honlapján közzétett lista szerint Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Oscar-jelölt filmjének vágója, Szalai Károly is. A színészek és zenészek közül meghívást kapott Winston Duke, Elisabeth Moss, Letitia Wright, Claire Foy, Sterling K. Brown, Tom Holland, Gemma Chan, Will Poulter, Lady Gaga és Adele is.

A rendezők közé kapott meghívást mások mellett Jonathan M. Chu (Crazy Rich Asians), Phil Lord, Christopher Miller (Pókember – Irány a Pókverzum), Nisha Ganatra (Late Night), Liza Johnson (Elvis & Nixon) és Jon Baird (Stan & Ollie).

A filmes vezetők közül Cathleen Taff, a Disney nemzetközi forgalmazási elnöke, Julie Rapaport, Amazon Stúdió filmes társigazgatója és a Disney hamarosan induló streaming szolgáltatásának programigazgatója, Matt Brodlie ugyancsak az új tagok között van.

Az Oscar-díjak átadását jövőre február 9-én rendezik meg Hollywoodban.

Forrás: MTI

Fotó: WENN. com

2019.11.08. 15:04

"Jó végeztük a munkánkat" - Lady Gaga mesélt Bradley Cooperről

2018.10.16. 09:00

Csillag születik és Venom a mozis bevételi lista élén!

2019.03.04. 09:07

Lady Gaga és Bradley Cooper: a duó egy pár?

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő