7 új Dj csatlakozott a Rádió 1 csapatához, akik ezentúl esténként szintén élőben, a kamerák előtt mixelnek nektek. Ismerjétek mega a megújult WORLD IS MINE Radio Show-t!

Hétfőtől csütörtökig továbbra is minden este két rezidens Dj mixel a WORLD IS MINE Radio Show-ban– az egyikük két órán át, 21.00-tól 23.00-ig, a másikuk pedig 23.00-tól éjfélig.

Pénteken és szombaton négy lemezlovas áll a lemezjátszók mögé.
21.00 és 23.00 óra között, 23.00 – 24.00 óra között, 00.00 01.00 között, illetve 01.00-től 02.00-ig. Szombatonként 21.00 –től 23.00 óráig ketten is szállítják nektek az igazi mai slágereket. Az éjszakát pedig a szokásos,  különleges, egyórás Guest Mix zárja.

Vasárnap 21.00 és 23.00 óra között, óránként 3 Dj érkezik a Rádió 1 stúdiójába a legjobb mixekkel.

                                                               Megújul a WORLD IS MINE Radio Show!

A hét első napján továbbra is Metzker Viktória és Jauri játszik a WORLD IS MINE Radio Show-ban.

Kedden Purebeat után Regán Lili foglalja el a Rádió 1 stúdióját, aki bebizonyította, hogy a kemény munka kifizetődő – gyerekkora óta a zene határozza meg az életét, így nem meglepő, hogy mára már az új generáció elsőszámú női lemezlovasa lett.

Szerdánként Yaminát szintén a latin dallamok koronázatlan királynője, a budapesti éjszakák elsőszámú R’n’B nagykövete, Bréda Bia váltja a lemezjátszók mögött. Bia az elmúlt években nem csak a fővárosi éjszaka meghatározó alakja lett, de elképesztő tempóval vált mára az ország legismertebb hip-hop / R’n’B DJ-jévé is.

A csütörtök estéket Willcox után Dél-Magyarország legismertebb fiatal titánja, Szeged No.1 EDM császára JOERJUNIOR pörgeti fel. Nevét jól ismerik Pécstől Békéscsabáig, de a lényeg még csak ezután következik: a JOERJUNIOR nevet hamarosan az egész ország rajongva várja majd!

Péntekenként itt a Rádió 1-en, már „megnyitjuk” a hétvégét – ezen az estén négy Dj pörgeti a legjobb mixeket. Nigel Stately-hez  és Andro-hoz csatlakozik három újabb Dj,  Dante és az ország leggyorsabban fejlődő techno duója. Abstrct. Dante a pokolian masszív ütemek megalkotója nem csak itthon bizonyította tehetségét!  A fiatal producer műveit az évek során, a világ első számú lemezlovasai játszották folyamatosan és a szcéna vezető elektronikus zenei kiadóinál jelentek meg: többek között Don Diablo nevével fémjelzett Hexagonnál és az egykori No 1. Dj, Hardwell Revealed Records-zánál.
Az Abstract tagjai nem elégszenek meg az átlagossal, minden helyzetben az újat, a váratlant keresi a polihisztor páros – nem véletlenül keltették fel a szcéna legismertebb ikonjainak a figyelmét!

Szombaton emeljük a tétet: 4 Dj váltja egymást és szállítja a legjobb zenéket a Rádió 1 stúdiójában, majd érkezik a már jól ismert Guest Mix. Az estét Antonyo, a legendás rádiós Dj, az ország house nagykövete indítja, őt követi StadiumX és Newik, majd érkezik Virus, a budapesti éjszaka méltán ismert fiatal titánja. A mindig életvidám és mosolygós Sipi a belvárosi klubbok legkedveltebb házigazdája, aki télen-nyáron egyaránt a társaság középpontja, a szombat estét ezentúl is minden héten egy különleges, egyórás Guest Mix zárja.

A hét utolsó estéjén, vasárnaponként Loving Arms, Adam Ajkay és Bricklake érkezik majd a Rádió 1 stúdiójába.

A WORLD IS MINE Radio Show tehát továbbra is tele lesz extrákkal, exkluzív mixekkel, dalpremierekkel, és különleges, sehol máshol nem hallható remixekkel – az ország legjobb Dj-i izgalmas zenékkel  várják a hallgatókat estéről-estére, hétfőtől vasárnapig.

2024.03.29. 10:00

17 éves lett Rihanna első nagy slágere

2024.03.28. 14:00

A nő, akit imádunk: Lady Gaga 39 éves!

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő