A svéd DJ és producer pénteken, április 20-án hunyt el 28 évesen- erősítette meg sajtósa. Avicii, eredeti nevén Tim Bergling jelenleg Oman-ban tartózkodott, itt találtak rá. Az okokról egyelőre nem tudni semmit.

A hivatalos közleményben ez áll: “Megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Tim Bergling, ismertebb nevén Avicii. A család mindenkit arra kér, hogy tisztelje a magánéletüket ebben a nehéz időszakban. Továbbiakban nem nyilatkozunk.”

Avicii évek óta súlyos betegségekkel küzdött, többek között hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett alkoholproblémái miatt, többször volt turnéi közben kórházban, de úgy vélte, ebben a szakmában nem lehet nemet mondani, így volt olyan hónap, amikor minden este fellépett, éjszakázott, napközben pedig stúdiózott. 2016. augusztusában búcsúzott el végleg közönségétől, ugyanis visszavonult a turnézástól. De a zenélést nem hagyta abba, sőt. Akkor elárulta, hogy addigi élete egy őrült utazás volt.  “16 éves voltam, amikor producerkedni kezdtem, 18 évesen indult az első turném. Onnantól 100%-on pörögtem és ezzel egyidőben égettem a gyertya két felét. Ha most visszatekintek, csak azt kérdezem: wow, ez mind velem történt? Csodálatos út volt, valószínűleg hasonlóban soha többet nem lesz részem, de nem bírom tovább, pihennem kell” – mondta 2016-ban.

A zenei világ is gyászol:

A Sziget Fesztivál szervezői ezekkel a szavakkal búcsúztak: “Nehéz szavakat találni. 2015-ben egy felejthetetlen headliner show-val lépett fel nálunk. Nyugodj békében Avicii.”

Madonna azt írta: “Annyira szomorú…Annyira tragikus. Isten vele édes Tim. Túl korán mentél el.”

Calvin Harris elsőként reagált a szomorú hírre, úgy fogalmazott: “Lesújtó hírek Avicii-ról, egy csodálatos lélekről, szenvedélyes tehetségről, akinek még annyi teendője lett volna (…) Isten áldjon, Tim”

David Guetta így emlékezett meg barátjáról: “Valami borzalmas dolog történt. elveszítettünk egy csodálatos szívű barátot és a világ is szegényebb lett egy tehetséges zenésszel. Köszönöm a gyönyörű dallamokat, az együtt öltött időt stúdiókban és barátként.”

Tiesto is közel állt Avicii-hez, mint írta: “Nincsenek szavak melyek leírhatnák, hogy érzem most magam. Hiányozni fogsz testvérem.”

A Billboard Magazin csokorba szedte a megemlékezéseket, ITT nézhetitek meg.

Azt talán kevesebben tudják, hogy Avicii elképesztő slágereket írt másoknak is, bizony, több világhírű dal producere is ő volt, többek között a Coldplay-féle “Sky full of Stars-é”, de producerként vett részt David Guetta “Lovers on the sun” c. számában, vagy éppen Madonna “Devil pray ” c. dalában.

Április 17-i posztjában megköszönte, hogy jelölték a Billboard Music Awards-ra a legjobb dance/elektronikus album kategóriában. Fotót az instagramra április 4-én töltött fel utoljára, a képen épp’ Los Angeles-ben, egy medence partján áll és ezt írta: „Kaliforniában mindig süt a nap”.

Utolsó slágerét, mely a barátságról szól, már több mint 8 millióan látták a YouTube-on: https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=IXNrHusLXoM

 

2018.04.23. 09:24

Avicii számokat harangoztak egy utrechti templomban

2017.08.11. 12:48

A hír igaz, visszatért Avicii

2019.03.29. 06:50

Alapítványt hoznak létre Avicii emlékére

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő