Nagyon úgy néz ki! Az biztos, hogy nemcsak a gyártó stúdió, hanem a két, két alkalommal is felejthetetlen zsarupárost alakító Will Smith és Martin Lawrence is készen áll a közös munkára.

Sőt, állítólag a forgatókönyv is megszületett, és minden résztvevő elégedett vele, mert úgy érzi, a folytatás méltó lesz az eddigiekhez. Márpedig ez nem kis teljesítmény, mert a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk és Bad Boys – Már megint a rosszfiúk évtizedekre meghatározta a dögös film mértékegységét.

Az első két részt a tehetsége teljében lévő Michael Bay rendezte, és a miami rendőrök összesen, csak Amerikában több mint 400 millió dollár bevételt termeltek. A Sony most megtalálta az tökéletesnek tűnő rendezőt a projecthez: Adil El Arbi és Bilall Fallah Marokkóban született, és Belgiumban végzett filmes iskolát. Több játékfilmet készítettek már együtt, és a HBO számára rendezték a Fehér hó című sorozat néhány epizódját. Ráadásul a Beverly Hills-i zsaru folytatóiként is felmerült a nevük. Viszonylag tehát kezdők, de teli vannak energiával és bizonyításvággyal: épp, mint valaha Michael Bay…

2018.05.28. 09:09

Elkészült az oroszországi foci vb hivatalos dala

2018.03.06. 08:48

Will Smith újra forgat és nem bír az árnyékával

2019.09.13. 14:03

Óriási hírünk van: Will Smith Budapesten ünnepli új filmjének bemutatóját

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő