A Fesztivál Színház élő koncertjei várják a közönséget a Müpa autósmozijában. Az épület melletti parkolóban a nézők egy óriási kivetítőn, autójukból követhetik figyelemmel a házban élőben zajló koncerteket. A vetítés hangját a helyszínen megadott FM-sávon lehet hallgatni az autók rádióján keresztül.

A komolyzenei előadások mellett a könnyedebb műfajok kedvelői is számos koncertből válogathatnak, fellép a Budapest Bár, a Péterfy Bori & Love Band Saiiddal és Lovasi Andrással, Delov Jávor és DJ Q-Cee vezetésével a Random Trip, valamint a The Qualitons. A Lóci játszik és a Csík Zenekar a dalaikban lakozó folkos elemeket mutatják be, Barabás Lőrinc pedig ismert és vadonatúj, kifejezetten erre a koncertre írt dalokból válogatja műsorát.

A Hungarian All Star Big Band koncertjén a magyar dzsesszélet legjelesebb szereplői várják a közönséget, mások mellett Szakcsi Lakatos Béla, Berkes Balázs, Friedrich Károly és Charlie, míg a fiatalabb generációt mások mellett Koós-Hutás Áron, Ávéd János és Csízi László képviseli. A Vujicsics és Söndörgő koncertjén Sebestyén Márta, Tompos Kátya és Tolcsvay László működik közre.

A parkolóban mintegy 130 autó fér el. Járművenként 4 ezer forintért, kizárólag online lehet jegyet váltani az előadásokra az adott koncert kezdéséig. Egy kocsiban több utas is tartózkodhat, betartva a személyautó kapacitására vonatkozó szabályokat. A nézők ételt és italt is vásárolhatnak a helyszínen.

A műsorról a Müpa honlapján találtok információkat!

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Mónus Márton

2024.03.29. 10:00

17 éves lett Rihanna első nagy slágere

2024.03.28. 14:00

A nő, akit imádunk: Lady Gaga 39 éves!

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő