Újabb tehetséges magyar Dj/Producert látunk vendégül szombat este 23:00 órától a WORLD IS MINE Radio Showban! Maddow, azaz Kis Richárd közel 10 éve foglalkozik zeneírással, méghozzá nemzetközi színvonalon. A legnagyobb világsztárok játsszák folyamatosan zenéit, volt már megjelenése a holland szupersztár, Don Diablo kiadóján is!

Dj-ként fellépett a legnagyobb hazai fesztiválok színpadjain, emellett lemezbemutató koncertet is tartott Budapesten.
És hogy melyik világsztár kiadóján érkezik következő szerzeménye?
Rövid interjúnkból megtudhatjátok!

-Kinek (vagy milyen esemény) a hatására kezdtél el a zenével komolyabban foglalkozni?

-Körülbelül ez 8-10 évre nyúlik vissza, amikor is hozzám került egy CD, amit egy reggeli gabonapehelyhez csatoltak ajándékként. Ezen a CD-n ugyanis egy zeneszerkesztő szoftver volt, amit egyből fel is telepítettem és innen indult el a karrierem.

-Melyik stílus áll hozzád legközelebb?

-Nagyon sok stílusban alkottam már a MADDOW project előtt és volt lehetőségem kipróbálni magamat ezekben, de végül is mindig a House-hoz kanyarodtam vissza. Nem feltétlen a klasszikus House-t értem ez alatt, hanem bármelyik alfaját szívesen művelem: Tech-House, Bass-House, Future-House, Electro-House.

-Melyik a kedvenc saját projekted? Mitől különleges számodra?

-Az idén megjelent ’Potion’ c. dalom, amit a barátnőmmel együtt írtunk. Ő írta a dalszöveget és Ő is mondta fel, a produceri része természetesen hozzám fűződik. Ez volt az a dal, amivel először sikerült berobbanni Don Diablo kiadójához – az egyik house/klub alkiadójához, amit a szintén világhírű King Arthur vezet. Idén helyet kapott az 1001tracklisten és olyan nevek támogatták, mint Diplo & Dillon Francis, Martin Garrix, Oliver Heldens vagy David Guetta. Idesorolnám még a ’What You Said’ cimű dalomat is, amihez szintén a barátnőm adta a hangját és meg is jelent hozzá egy hivatalos videoklip, szintén Don Diablo kiadójánál.

Szoktál visszajelzést kapni esetleg világsztároktól a zenéidre? Mely fesztiválokon, ismert podcastokban csendültek fel eddig a trackjeid?

-Nagyon örülök neki, hogy egyre több külföldi DJ pörgeti a dalomat, a fent említetteken kívül már játszotta a zenéimet Leandro Da Silva, Benzi, MorganJ, Juicy M, Julian Snijder, Damien N-Drix, Bingo Players, Showtek, Jack Wins, Going Deeper, Merk & Kremont, Swanky Tunes, Madison Mars, Stadiumx, The Him, STVCKS, Firebeatz, Dada Life, Lumberjack, Plastik Funk, Valy Mo, Promise Land és még sokan mások.

-Melyik az álomkiadód, hova szerződnél mindenképp, ha lenne rá lehetőséged?

-Nagyon szeretnék megjelenni a Tiesto által fémjelzett Musical Freedomnál, és szerencsére ez már nem csak álom. Egyelőre csak ennyit szeretnék elhinteni…

-Mikor érkezik a következő megjelenésed? Van bármi érdekesség, amit ezzel kapcsolatban megoszthatsz velünk? (Kiadó, közreműködő artist, ha van)

-A következő dalom jövő év elején fog megjelenni, már-már a szokásos Hexagon-on. Ezt a dalt is a barátnőmmel (Manela – Bori) szereztük, aki ezúttal énekelni fog. Nagyon várom már, hogy megjelenjen, rengeteget dolgozunk rajta és nagyon különlegesre sikeredett. Illetve pár nagyobb kollaboráció is készülőben van, alig várom, hogy ezeket megosszam.

-Melyik az eddigi legemlékezetesebb fellépésed?

-Sikerül már több nagyon fesztiválon is pörgetnem (Szigete, Sound), de a legmaradandóbb az még is a lemezbemutató szettem volt Budapesten, a Hajón. Itt is szeretném megköszönni a szervezőknek és a Hangfoglaló programnak, hogy ez létrejöhetett.

-Mik a céljaid a következő félévre?

-Nem könnyű most a vírus helyzet miatt, de most csak is kizárólag a zeneírásra koncentrálok. A következő fél évemet már előre megterveztem. Egészen áprilisig már be van táblázva az évem, leginkább dallamos/klubbos dalokkal.

-Mi az amit leginkább szeretsz a szakmádban?

-Kötetlenség és kreativitás. Megteremtettem azt a helyzet, hogy teljesen mértékben a zenélésből éljek meg és ezt nem cserélném el semmire. Egyik célom az volt, hogy saját magam főnöke lehessek és ezt sikerült is elérnem. Ezek mind sok önbizalmat és kreativitást adnak a produkcióim során.

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő