Az olasz labdarúgó-válogatott hibátlan mérleggel, elsőként jutott a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe, miután a csoportkör harmadik fordulójában, vasárnap 1-0-ra legyőzte Wales együttesét Rómában. Svájc 3-1-re legyőzte Törökországot vasárnap, Bakuban, ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit.

Az olaszok veretlenségi sorozata immár harminc mérkőzést számlál és 2018 szeptembere óta tart, ez pedig legutóbb az 1930-as évek olasz csapatának sikerült. Roberto Mancini szövetségi kapitány tanítványai sorozatban 11 győzelemnél járnak, és ezeken a meccseken még gólt sem kaptak.

Az első húsz percben jelentősen többet volt a labda az olaszoknál, ez gólhelyzetekben is megmutatkozott, betalálni azonban nem sikerült Mancini tanítványainak. A 30. perchez közeledve rövid időre átvette az irányítást a walesi együttes, amely szögletből veszélyeztetni is próbált, de gólt nem tudott szerezni.
Az olaszok mezőnyfölénye a félidő hajrájában érett góllá, a mérkőzés képe alapján pedig a társházigazda megérdemelten vonult előnnyel a szünetre.
A második félidő tizedik percében minden komoly reményük elszállt a walesieknek, Ethan Ampadu ugyanis csúnya szabálytalanság miatt piros lapot kapott a játékvezetőtől, így Robert Page csapata emberhátrányba is került. Az olaszok ebben a helyzetben magabiztosan tartották előnyüket, és bár a lefújásig többször is megpróbálták növelni azt, ez nem sikerült nekik.
Wales számára ez az egygólos vereség továbbjutást ért, mert a csoport másik találkozóján Svájc 3-1-re verte a törököket, így nem tudott annyit javítani a gólkülönbségén, hogy megelőzze a walesieket.

A svájciak 3-1-re legyőzték Törökországot, így az A csoport harmadik helyén végeztek, mert két góllal rosszabb a gólarányuk mint a szintén 4 pontos walesi együttesé, így nyolcaddöntőbe jutásuk a többi csoport eredményétől függ.

Mindkét csapat győzelmi kényszerben lépett pályára, a két kör után pont nélküli törököknek már csak a harmadik helyre volt esélyük, az egypontos svájciak viszont még akár Waleset is megelőzhették volna, ám ehhez mindkét félnek sikerre volt szüksége.
A találkozón veszélyesebben kezdett a török válogatott, ám Seferovic villanásával Svájc gyorsan vezetést szerzett. A folytatásban remek volt az iram, és ehhez számos kapura lövés is társult, s a játékrész közepén a svájciak növelték előnyüket. A törökök ezek után nagy erőket mozgósítottak a szépítés érdekében, helyzetekig is eljutottak, ám Yann Sommer többször is nagy bravúrral védett.
A második félidőben állandósult a svájci fölény, ennek ellenére a törökök voltak eredményesek egy tetszetős találat révén. A folytatásban is lendületes és eseménydús volt a meccs, amelyet Shaqiri második gólja döntött el. A csapatok a hajrában sem lassítottak, újabb gól viszont már nem született.

Forrás: MTI

Fotó: Chris Ricco – UEFA/Getty Images

 

2024.03.28. 14:00

A nő, akit imádunk: Lady Gaga 39 éves!

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

2024.03.26. 16:00

Ariana Grande továbbra is vezeti az amerikai albumlistát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő