Megújult külsővel és új tartalommal egy csapásra a balatoni nyár megkerülhetetlen helyszínévé vált a Siófok nagystrandján június közepén indult PLÁZS. A napfürdőzést és aktív vízparti pihenést valamint a holdfényes vízparti koncerteket választó közönségnek hamar kedvencévé vált a hely, a szezon több mint két hónapja alatt – nappal és az esti programokon – összesen mintegy 150 ezren fordultak meg a PLÁZSon. 

Egy jótékonysági aukcióval és egy ingyenes jubileumi Demjén-koncerttel búcsúzott a nyártól a PLÁZS. A minőségi szórakoztatást célul kitűző, idén minden elemében megújult helyszín egy – a hazai szórakozóhelyek közt ritka kezdeményezéssel – összesen 3 125 000 forintot gyűjtött össze a helyi kórház gyermekosztálya javára. Mi több, a legtöbbet licitáló résztvevők a kalapács alá került képeket végül nem vitték haza, hanem azokat is felajánlották, így a gyermekosztály nem csak a befolyt összeget kapja meg, de a falait 28 művészi fotóval is díszítik majd. Dr. Inczeffy István, a siófoki kórház főigazgatója szerint nagyszerű ez az összefogás és adakozó kedv, amivel ez a várakozáson felüli pénzösszeg összegyűlt a kórház kis betegeink javára. Nagy köszönet illeti a PLÁZS szervezőit, közönségét és az aukción résztvevő licitálókat – tette hozzá a főigazgató. 

plázs

Ilyen volt a nyár veletek

Új fejezetet nyitott a “balatoni nyár” eddigi történetében a siófok nagystrandján idén megújult helyszín, ami PLÁZS néven vált a nyári ellazulás központjává. A magyar tenger legszebb, fehérhomokos strandja napközben az aktív pihenés és a vízparti napozós, csobbanós nyaralás szerelmeseinek nyújtott sokszínű lehetőséget a teljes kikapcsolódásra. Este pedig a holdfényes parton rúghattuk a homokot a különböző zenei programokra. A változatos koncertkínálat Wellhelloval indult és Demjénnel zárt, és a napjaink sztárjai és a nagy legenda között húzott zenei íven a hazai pop-rock legnagyobb kedvencei vonultak fel, köztük a Halott Pénz, Rúzsa Magdi, a Brains vagy Majka & Curtis. A két hónap alatt 14 koncertet élvezhetett a nagyérdemű, melyen összesen mintegy 50 ezer látogató énekelte kedvenceivel a legnagyobb slágereket a balaton-parti csillagos éjszakákon. 

Strand, sport, gasztro

Nagy sikert hoztak a napközbeni programok és szolgáltatások is a PLÁZSon, s szinte minden nap teltházra sütött a Nap: átlagban naponta kb. 1000-1500 vendég gondolta úgy, hogy a Balaton legmenőbb strandját választja pihenőül. Nagyüzemmel működött a PLÁZS Music Terrace is, ahol túl a vízparti koktélozásokon, az idei nagy sporteseményeket, így a foci EB-t vagy az olimpiát akkor is követhettük, amikor a nagyszínpad óriáskivetítőin már az adott nap fellépője szórakoztatta a nagyérdeműt.

A különböző strandi szolgáltatások mellett ízes gasztrokínálattal is gazdagodott a PLÁZS: az olaszos ételektől kezdve, a street food kínálaton át, a “hagyományos” balatoni étkek is ott voltak az étlapokon, el is fogyott vagy 40 ezer palacsinta és több mint 20 ezer hekk a szezon alatt.

Túl azon, hogy szerte az országból érkeztek vendégek a megújult helyszínre, Siófok lakossága is örömmel fogadta, hogy egy nívós helyszínnel gazdagodott a nagystrand. A PLÁZS szervezői azzal is köszönték meg Siófoknak a kedvező fogadtatást, hogy a jótékonysági akciót elindítottak, melynek teljes bevételét a helyi kórház gyermekosztálya felújítására fordítják. A szezon végeztével bezárja kapuit a PLÁZS, jövőre azonban újra várja látogatóit az ország legnagyobb fehérhomokos strandja, nappali pihenésre és eseti szórakozásra egyaránt.

 

2016.08.15. 17:46

A Rádió 1 bemutatja: We Love Balaton Fesztivál a siófoki Plázson!

2017.08.29. 11:05

80 nap alatt a PLÁZS körül

2018.08.28. 12:01

A siófoki Plázson hétvégén Bor- és Fröccsfesztivált rendeznek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő