Kijött a Gemini Man című Will Smith-film első plakátja, adta hírül több mozis portál. A plakáton a sztár arca hosszában ketté van választva, mintha két emberről lenne szó. Ez a sztorira utal: Smith szupergyilkost alakít, akinek nyomában feltűnik egy konkurens kolléga.

A titokzatos ismeretlen mintha csak Smith karakterének alteregója lenne, minden lépéséről előre tud és egyre nagyobb veszélyt jelent rá. Kiderül, hogy hősünk fiatalabb kiadása eredt a nyomába, vagyis saját magát üldözi. Hogy miért és hogyan alakult ez így, az alkotók egyelőre nem árulták el.

A plakát felbukkanása után nem sokkal a Paramount stúdió értesítette a szerkesztőségeket, hogy rajongói poszterről van szó, hivatalos anyagok majd később várhatók.

A Gemini Man reklámkampánya tehát a tervezettnél hamarabb kezdődött, és ez még jó jel is lehet Will Smith számára. Szakmai berkekben úgy vélik, hogy ez a produkció újabb kiugrást jelenthet Smith számára, akinek a legutóbbi filmjei nem buktak ugyan meg, de hatalmas kasszasikerekkel sem büszkélkedhet. A Gemini Man sztorijában van annyi potenciál, hogy a maximumot hozza ki a színészből, a rendező ráadásul a kétszeres Oscar-díjas Ang Lee (Brokeback Mountain – Túl a barátságon, Pi élete), aki minden műfajban emlékezeteset tud alkotni.

A film október 10-én érkezik a hazai mozikba.

2018.02.12. 08:52

Mégis lesz Bad Boys 3.?

2019.01.14. 08:48

Will Smith legújabb filmje megmutatja, milyen lesz a film jövője

2019.09.18. 10:57

Will Smith megérkezett Budapestre

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő