Megérkezett a német szupersztár „IIII” című korongja, rajta a slágergyanús „One More Time” című újdonsággal!

Pár évvel ezelőtt, egy akkor még ismeretlen, de annál tehetségesebb német lemezlovas feltette „Wenn Träume fliegen lernen” című remixét a Soundcloudra – ekkor még senki nem sejtette, hogy nemsokára ez a srác háromszoros platinalemezes előadó lesz, akinek kiadványai sorra hódítják meg a világot. Robin Schulz 2015-ben „Sugar” című dalával üstökösként robbant be a köztudatba, azóta pedig nincs megállás, sorra szállítja nekünk a jobbnál jobb slágereket.

Új lemezének egyik legizgalmasabb felvétele kétség kívül a „One More Time” – Robin fülbemászó dance stílusjegyekkel felvértezett alapja azonnal táncra készteti a hallgatót, Felix Jaehn zenei munkája pedig egy igazán izgalmas ízt csempészett a dalba. A csodálatos vokálért ismét az egyedi, azonnal felismerhető hangszínű Alida felel – vele Robin nem először dolgozik együtt, a közönségkedvenc, rádiós toplistákat hetekig uraló „In You Eyes” című kiadványban is kollaboráltak már.

A korongon a már jól ismert slágerek – „Speechless”, „All We Got”, „All This Love” – mellett 11 vadonatúj track kapott helyet, amik egytől egyig fantasztikusan mutatják be Robin zeneiségét. Felemelő elektro zenei alapok pop-os, azonnal megjegyezhető elemekkel vegyítve.

Fotó:Tim Mosenfelder/Getty Images

2021.04.13. 13:44

A Silk Sonic bevette a Billboard Hot 100-ot

2021.04.13. 11:05

Duettel tért vissza Meghan Trainor

2021.04.13. 09:29

A Gorgon City új hangzást adott Bebe Rexha dalának

2021.04.13. 08:58

Egymillió dollárért kelhet el Kanye West sportcipője

2021.04.12. 14:23

Újragondolt videó-változatban érkezik Gwen Stefani dala

2021.04.12. 13:42

NASA-kollaboráció Sia legújabb klipje

2021.04.12. 11:51

KOMÉTA nyereményjáték Balázséknál

2021.04.12. 11:51

Megérkezett P!nk és Rag’n’Bone Man közös dala

2021.04.12. 09:20

Nathan Dawe Anne-Marie rajongó – és ennek hangot is ad

2021.04.12. 08:08

A tavasz csal – újra jön a lehűlés

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Kovács Ákos

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 96.4
Debrecen 95.0
Szeged 87.9
Miskolc 96.3
Pécs 90.6
Győr 103.1
Nyíregyháza 91.1
Székesfehérvár 94.5
Szombathely 97.7
Szolnok 90.4
Tatabánya 96.7
Sopron 94.1
Kaposvár 99.9
Békéscsaba 104.0
Veszprém 90.6
Zalaegerszeg 95.8
Eger 101.3
Nagykanizsa 95.6
Dunaújváros 93.1
Salgótarján 100.4
Baja 94.3
Szekszárd 91.1
Hatvan 87.9
Hajdúböszörmény 98.9
Gyöngyös 101.7
Siófok 92.6
Kiskunfélegyháza 91.1
Hajdúszoboszló 100.6
Komló 99.4
Keszthely 99.4
Paks 107.5
Mohács 93.8
Hajdúnánás 93.3
Kiskunmajsa 88.2
Tiszafüred 88.7
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Velence 90.4
Fonyód 101.3
Abádszalók 89.2
Villány 100.9
Kazincbarcika 88.8
Rádió 1

Most szól:

  • Következő