A korábban kisebb sérüléssel bajlódó Sallai Roland fizikálisan készen áll a játékra Marco Rossi szövetségi kapitány szerint, ezért pályára lép kedden a magyar labdarúgó-válogatott első, portugálok elleni Európa-bajnoki mérkőzésén a Puskás Arénában.
Az olasz szakvezető a kezdőcsapatát illetően még elárulta, hogy Sallai csatártársa a csapatkapitány Szalai Ádám lesz.

“Felsorolhatnám az egész portugál keretet” – válaszolt Rossi a hétfői online sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy kiket tart a címvédő rivális legveszélyesebb játékosainak. “Portugália nemcsak címvédő, hanem azóta megnyerte a Nemzetek Ligáját is. De leginkább a csatársora tölt el aggodalommal. Csapatként, egymást segítve kell felvennünk a harcot vele, és egy kis szerencsére is szükségünk lesz a jó eredmény eléréséhez” – mondta Marco Rossi.

A szakember arról is szót ejtett, hogy fontos a kezdés, de még fontosabb a befejezés egy tornán. Saját csapatát illetően pedig úgy fogalmazott, hogy szerinte fizikálisan és mentálisan is készen állnak a játékosai, ugyanakkor erre az első meccs ad majd végleges választ, hogy így van-e.

“Alig várjuk, hogy pályára lépjünk. Motiválni most biztos, senkit sem kell” – mondta Rossi.

Szalai Ádám elmondta, hogy minden meccs előtt megfogalmaz gondolatokat, de nem tervez most hasonló beszédet, mint a kijutásról döntő pótselejtező előtt.

“Nem ez a legfontosabb feladata a csapatkapitánynak és nem is a karszalag viseléséről szól, még ha karrierem egyik legszebb eredménye is, hogy én húzhatom magamra a nemzeti együttesben. Tisztában vagyok ennek súlyával és feladataival. Segítenem kell megteremteni a csapategységet, közösséget építeni és segíteni a társaimat” – mondta a Mainz csatára.

A 33 éves támadó szerint az előző Eb fantasztikusan indult Ausztria legyőzésével, és most is hasonló gondolatokkal várja a rajtot, noha tisztában van azzal, hogy ezúttal sokkal nehezebb riválisokkal kell megküzdenie a válogatottnak. Hozzátette, Portugália szerinte most erősebb, mint öt éve volt, amikor bár megnyerte a tornát, a magyarokkal 3-3-as döntetlent játszott a csoportkör utolsó fordulójában.

“Bennem még edzőmeccs előtt is van feszültség. Számomra ezért az a legfontosabb, hogy jól aludjak, megfelelően pihenjek. Akkor tudom a legjobb formámat hozni, ha nyugodt vagyok” – válaszolt Szalai arra kérdésre, hogy miként készül fel mentálisan egy ilyen fontos találkozóra, mint ami például most vár rá. “Ez a részben hazai rendezésű Eb minden játékos álma, elmondhatatlan, leírhatatlan érzés, ami ránk vár”.

A magyar-portugál találkozó ma 18 órakor a 2015-ben Bajnokok Ligája döntőt is vezető török Cüneyt Cakir sípjelére kezdődik a Puskás Arénában.

Forrás: MTI

Fotó: UEFA/Getty Images

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő