Hollywood “egy forradalmi erejének, kedves barátjának” nevezte Arnold Schwarzenegger a vasárnap elhunyt Andy Vajnát, akivel az 1991-ben bemutatott Total Recall – Az emlékmás című és a Terminator 3.: A gépek lázadása című filmjében dolgozott együtt.

Vajna “bebizonyította, hogy nincs szükséged nagy stúdiókra, hogy olyan hatalmas filmeket készíts, mint a Terminator 2. – Az emlékmás vagy a Total Recall. Hatalmas szíve volt, és az egyik legnemeslelkűbb pali volt. Hiányozni fog. Gondolataimban a családdal vagyok” – írta az amerikai színész Twitter-üzenetében, amelyet a Variety című amerikai filmes honlap idézett.

Antonio Banderas, aki az 1996-ban bemutatott Evita című film forgatásán dolgozott együtt a producerrel, szintén a Twitteren búcsúzott. “Isten veled, barátom. Köszönök mindent. Adios amigo mío. Gracias por todo” – írta spanyolul is. Banderas Chet alakította a filmben, amelyet öt kategóriában – köztük Banderast a legjobb színészi alakításért – jelöltek Oscar-díjra. A film egyik producere Andy Vajna volt és a forgatás legnagyobb rész Budapesten zajlott.

Sylvester Stallone, aki a Rambo című filmek főzereplője volt, Instagramon búcsúzott a néhai producertől. A színész “úttörőnek” nevezte Vajnát. “Akkor hitt az ‘Első vér’ című, első Rambo-filmben, amikor még senki. Összetört a szívem” – fogalmazott a Floridában élő színész.

Forrás: MTI, Rádió 1, Instagram

Augusztus 01.

Filmplakát-kiállítás nyílt Andy Vajna filmjeiből

2019.01.30. 13:46

Kisvárda díszpolgára lett Andy Vajna

2019.01.20. 17:46

Változás a TV2 műsorán: Andy Vajna filmjeit vetítik ma este

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő