A rendőrség a honlapján jelezte, hogy az utóbbi hetekben ismét emelkedett a közműszolgáltatók nevében kiküldött adathalász e-mailek száma.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata felhívta a figyelmet, hogy a közigazgatási szervek, közmű- vagy más szolgáltatók jellemzően nem elektronikus üzenetben keresik meg a lakosságot esetleges díjhátralékok megfizetésével, támogatások folyósításával kapcsolatban, az minden esetben kizárólag hivatalos csatornán – postai levelezési címen vagy ügyfélkapun – keresztül történik.

A rendőrség arra figyelmeztet, hogy adathalászok e-mailek, weboldalak, nyereményjátékok révén próbálnak személyes vagy bankkártyaadatokhoz jutni, amelyeket később bűncselekmények elkövetéséhez használnak fel. Az adathalász e-mailek közös jellemzője, hogy egy idegen – nem a szolgáltatóhoz köthető – feladótól származnak, és bár arculati elemeikben hasonlítanak a szolgáltató által használtakhoz, jellemzően tört magyarsággal megfogalmazott, helytelen nyelvtani szerkezeteket alkalmazó szöveges üzenetek, amelyekben a mellékelt hivatkozásra kattintással adathalász weboldalra irányítják a címzetteket.

Ezek a weboldalak szintén használják azokat az arculati elemeket, amelyek az igazi szolgáltatóval hozhatók összefüggésbe, de jellemzően leegyszerűsített megjelenítést, nem működő gombokat, hivatkozásokat, illetve helytelenül megfogalmazott kifejezéseket használnak – tették hozzá.

Az ORFK kiemelte: ha valaki ilyen e-mailt kap, vagy felmerül a gyanú, hogy adathalász üzenettel lehet dolga, mindig elővigyázatosan járjon el. Különösen figyelni kell, ha a küldő nem a szolgáltató hivatalos csatornáiról adja fel az üzenetet, vagy abban bármilyen személyes vagy bankkártyaadat megadását kéri.

Emlékeztetnek arra, hogy a magyar szolgáltatók többségének weboldalai .hu végződésű tartományban találhatók. Így ha a hivatkozott oldal nem ilyen végződéssel nyílik meg, akkor senki ne adja meg a személyes vagy a bankkártyaadatait. Ezeket nem szabad megadni olyan weboldalon sem, amelyről csak egy figyelemfelhívó üzenet alapján értesült valaki. Az ismeretlen webhelyeken regisztráláskor pedig mindig olyan jelszót kell választani, amelyet más szolgáltatásokban nem használunk.

Ha valaki már regisztrált ilyen weboldalon, akkor érdemes lecserélni az e-mail és a közösségi média felületein regisztrált fiók jelszavát, korlátozni a megadott bankkártya elektronikus használatát, illetve annak cseréjét igényelni az esetleges későbbi visszaélések megelőzése érdekében – ajánlja a rendőrség.

Amennyiben a valaki gyanús weboldalra akad, azt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által üzemeltett Internet Hotline felületén, a https://e-nmhh.nmhh.hu/e-nhh/4/urlapok/esf00120/ címen jelentheti.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

2024.03.26. 16:00

Ariana Grande továbbra is vezeti az amerikai albumlistát

2024.03.26. 14:00

Szeretünk mobillal fizetni

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő