Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán – írta a honvedelem.hu.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka az M1-en beszélt arról, hogy a katonák a kórház udvarán segítettek egy egészségügyi létesítményt felépíteni.

A honvedelem.hu cikkében azt írták: a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve – a kórház megsegítése céljából – telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.

Olyan modern sátorrendszert állítottak fel, amely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. A járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására. Lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre.

A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.

“A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a járványügyi feladatrendszerből” – fogalmaztak a honvedelem.hu cikkében.

Forrás: MTI

Fotó: dpckorhaz.hu

2020.03.27. 07:45

Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére szombattól

2020.03.27. 14:00

Nem nyitnak ki az egyetemek a veszélyhelyzet lejártával sem

2020.03.27. 12:30

Óraátállítás: hétvégén kezdődik a nyári időszámítás!

2020.03.27. 10:00

Ma jelenik meg Dua Lipa új albuma

2020.03.27. 07:30

Akár 2 millió 200 ezer koronavírusos beteg kezeléséhez szükséges gyógyszert is tudnak készíteni a hazánkban lévő alapanyagból

2020.03.26. 16:30

Nem csökkenti a produktivitást az otthoni munkavégzés

2020.03.26. 13:00

#maradjotthon: az Országos Mentőszolgálat dolgozói dallal mondanak köszönetet

2020.03.26. 11:00

Te már ismered a koronavírus-fertőzés tüneteit?

2020.03.26. 09:22

Lady Gaga elhalasztja új albumának megjelenését

2020.03.26. 07:45

261-re nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Kovács Ákos

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Strong R.

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 96.4
Debrecen 95.0
Szeged 87.9
Miskolc 96.3
Pécs 90.6
Győr 103.1
Nyíregyháza 91.1
Székesfehérvár 94.5
Szombathely 97.7
Szolnok 90.4
Tatabánya 96.7
Sopron 94.1
Kaposvár 99.9
Békéscsaba 104.0
Veszprém 90.6
Zalaegerszeg 95.8
Eger 101.3
Nagykanizsa 95.6
Dunaújváros 93.1
Salgótarján 100.4
Baja 94.3
Szekszárd 91.1
Gyöngyös 101.7
Hatvan 87.9
Hajdúböszörmény 98.9
Kiskunfélegyháza 91.1
Hajdúszoboszló 100.6
Komló 99.4
Keszthely 99.4
Paks 107.5
Mohács 93.8
Hajdúnánás 93.3
Kiskunmajsa 88.2
Tiszafüred 88.7
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Velence 90.4
Abádszalók 89.2
Villány 100.9
Rádió 1

Most szól:

  • Következő