Jóllehet a kulturális intézmények januárban még nem nyithatnak ki Franciaországban, a zenei világ képviselői tesztkoncertek szervezését tervezik annak felmérésére, hogy mekkora a vírus terjedésének kockázata a kulturális rendezvényeken. A kísérlet legfőbb célja a nyári fesztiválszezon megmentése.

Az ötletet a spanyol Primavera fesztivál december 12-én Barcelonában szervezett kísérlete adta, ahol mintegy ötszázan állva hallgattak végig egy koncertet zárt helyen. A belépéskor mindenkinek antigén gyorsteszten kellett átesnie, kötelező volt a maszkviselés, amit italfogyasztáskor fel lehetett függeszteni, de nem volt kötelező távolságtartás. A katalán fesztivál közleménye szerint nem történt egyetlen fertőzés sem a rendezvényen.

Franciaországban több hasonló tesztkoncert is naprenden van, amelynek megszervezésére egy úgynevezett tesztkoncert munkacsoportot hozott létre a magánszínházak és fesztiválok producereinek országos szakszervezete, a Prodiss.

“Márciusra tervezünk egy tesztkoncertet, mert ideális esetben a kulturális minisztérium szerint addigra már látni fogjuk az alagút végét” – mondta az AFP francia hírügynökségnek Jean-Paul Roland, az Eurockéennes zenei fesztivál vezetője.

“Rengeteg emberrel egyeztetünk, járványügyi szakemberekkel, tesztelő laboratóriumokkal, a nemzeti zenei központtal, a párizsi önkormányzattal, már csak a miniszteri jóváhagyás hiányzik, miután ezt csak a kulturális tárca égisze alatt lehet megszervezni, sőt az egészségügyi és a belügyminisztériumra is szükség van” – tette hozzá.

Az első teszt helyszíne egy nagyobb párizsi csarnok lesz.

“A tudományos válaszokat a tesztet követő hetekben fogjuk megkapni, de szervezési szempontból már aznap meglesznek a válaszok, mégpedig a beléptetéskor a gyors- vagy a PCR-tesztek logisztikáját és idejét illetően” – mondta a fesztiváligazgató.

Véleménye szerint az elképzelhetetlen, hogy a nagy nyári fesztiválokon mindenkit teszteljenek a belépéskor, de a gyorsteszt kiegészítő megoldás lehet azok számára, akik teszt nélkül érkeznek a rendezvényre. Malika Seguineau, a Prodiss igazgatója szerint ilyen jellegű kísérletek nélkül nem lehet közönség előtt koncerteket szervezni a fesztiválszezonban, márpedig a turnék megszervezése legalább 3-tól 24 hónapig terjedő felkészülési időt igényel.

A dél-franciaországi Marseille-ben a városvezetés kezdeményezésére két hasonló tesztkoncertet szerveznek a közeljövőben, amelyek eredményeit április elején teszik közzé.

Forrás: Venczel Katalin, MTI
Fotó: Pixabay

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

2024.03.26. 16:00

Ariana Grande továbbra is vezeti az amerikai albumlistát

2024.03.26. 14:00

Szeretünk mobillal fizetni

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő