Június 25-én új helyszínen, a korábbi szomszédságában nyitja meg kapuit a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Az új helyszín megújult környezetet és új színpadokat, programokat is jelent. A VOLTra jellemző sokszínűség jegyében hazai- és világsztárok egész sora érkezik Sopronba: színpadra lép a Slipknot, a Black Eyed Peas, Slash, a Cypress Hill, Parov Stelar, Robin Schulz és a Papa Roach és itt ünnepli 15. születésnapját a Halott Pénz.

A Telekom Magenta Vibe Chatbotjával pedig hozzáférést kaphatnak a fesztiválozók a titkos bulikhoz és exkluzív élményekhez. Kedvezményes jegyek június 14-ig kaphatók.

ÚJ HELYSZÍNEN A TELEKOM VOLT FESZTIVÁL
A fesztivál indulása óta állandó kérdés az esemény helyszíne. Nem véletlen, hiszen az 1993-ban mindössze 800 néző részvételével a Soproni Sportcentrumban elindult VOLT már az első évtizedben Magyarország egyik leglátogatottabb vidéki fesztiválja és egyben legfontosabb turisztikai eseménye lett. A sportcsarnokot 2001-ben nőtte ki, ekkor költözött át a Lővér Kempingbe, amely több, szomszédos területtel együtt 2018-ig adott otthont a VOLT-nak.

„Mintegy két évtizede tartó dilemma oldódik meg az idei évben. A Telekom VOLT eddigi helyszínén állandó kérdés volt ugyanis, hogy mennyire biztos a fesztivál jövője. A fesztiválnak 2001 óta otthont adó területeken ugyanis semmiféle fejlesztésre nem volt lehetőség, így rendszeres kérdésként merült fel, hogy maradhat-e Sopronban a VOLT” – meséli Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója. “2016-ban, a Modern Városok Program kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök úr vetette fel először, hogy Sopron megérdemelne egy szabadtéri fesztiválhelyszínt, amely városi méretű rendezvények mellett a VOLT megrendezésére is alkalmas lehet. A Kormány erre a célra közel 1 milliárd forint támogatást biztosított Sopronnak, a beruházás pedig tavasszal indulhatott el. Sopron vezetőivel az év végén megállapodást kötöttünk, amely biztosítja, hogy a VOLTnak legalább 10 évig Sopron ad otthont” – tette hozzá a szervező.

VILÁGSZTÁROK A VOLTON
A magyar zenei élet színe-java mellett idén is számos világsztár érkezik Sopronba. “Továbbra is célunk, hogy a Telekom VOLT Fesztivál igazán sokszínű zenei kínálatot mutasson fel. Ennek megfelel az idei program is, amely napról-napra, színpadról-színpadra ígér igazán eklektikus programot” – mondja Fülöp Zoltán, főszervező. “A világ egyik legzseniálisabb gitáros-ikonja, Slash már másodszor játszik a fesztiválon, csakúgy, mint a Papa Roach, de jön a fékezhetetlen energiával tomboló Slipknot, a legendás kaliforniai hip hop csapat, a Cypress Hill, az újra aktívan koncertező Ugly Kid Joe, a svéd dance-metal/metalcore zenekar, az Amaranthe, az ismét az eredeti trió-felállásban turnézó Black Eyed Peas pedig az összes slágerét elhozza a VOLT közönségének.

A Telekom VOLT Fesztivál EDM fronton is erős: olyan előadók ígérnek felejthetetlen partykat, mint a Grammy-díjra is jelölt Robin Schulz, Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse, de a finomabb zenét kedvelőkre is gondoltak a szervezők, így a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, vagy az olasz származású amerikai dalszerző-zseni, Laura Pergolizzi, azaz LP is koncertezik majd Sopronban” – teszi hozzá a szervező.

ÚJ FEJEZET…
“A visszatérő vendégeinknek és Sopron város lakóinak sem árulok el titkot azzal, hogy milyen nagy jelentőségű a Telekom VOLT Fesztivált városunk életében” – mondta Dr. Farkas Ciprián, Sopron tanácsnoka. “Minden lokálpatriótának, egy város vezetőinek pedig különösen jó érzés, ha a megszokottnál több figyelem irányul arra a helyre, amelyet a legjobban szeret. A VOLT idején jellemző érdeklődés pedig igencsak tapintható: megtelnek a szállodák, az éttermek, a kávézók, a parkok, az utcák, a terek, fiatalok, idősebbek és családok érkeznek a hűség városába Magyarországról és külföldről egyaránt. Ha bekapcsolom a TV-t, kinyitom az újságot, „rólunk szólnak a hírek, velünk van tele a sajtó” – hogy az idén 30. születésnapját a VOLT-on ünneplő Tankcsapda slágerét idézzem” – tette hozzá a tanácsnok.
“Az előző év végén egy hatalmas ajándékot kapott Sopron, amikor a kormány, forrást biztosított egy olyan szabadtéri rendezvényhelyszín kialakításához, amely városi események és a fesztivál lebonyolítására is alkalmas. A folytatás pedig innentől garantált, hiszen a város vezetése az alapítókkal az év végén egy tízéves szándéknyilatkozatot is aláír, és biztosítottuk egymást arról, hogy Sopron és a Telekom VOLT Fesztivál egymás nélkül elképzelhetetlen.”

“Közös történetünk új fejezethez érkezett. Az elmúlt években az egyik leggyakoribb kérdés a VOLT helyszínére, jövőjére vonatkozott. Ma már sokkal inkább az foglalkoztat mindenkit, vajon hogyan tudunk élni ezzel a nagy lehetőséggel, hogyan tudjuk továbbfejleszteni Európa egyik legjobb fesztiválját. A döntés óta nagyjából fél év telt el – amely nem igazán hosszú idő egy ilyen szintű beruházáshoz. Engedjék meg, hogy ezen a helyen mondjak köszönetet annak a sok-sok munkatársnak: tervezőknek, kivitelezőknek, akik hónapok óta – és még ezekben a napokban is – a helyszínen dolgoznak azért, hogy június 25-én kinyithassuk a kapukat, és azt mondhassuk Önöknek: érezzék jól magukat Sopronban!”

MAGENTA VIBE CHATBOT
“A Magenta Vibe aktivitásunk nemcsak a fesztiválokat érinti, hanem az egész nyarat átszövi. A Magenta Vibe-bal ugyanis minden nap valami új, valami izgalmas, valami inspiráló éri a résztvevőket a nyáron. És hogy mindehhez eljussanak, a kezükben lévő telefon lesz a kulcs.

VOLT EXKLUZÍV: HALOTT PÉNZ 15 – JUBILEUMI FESZTIVÁLSHOW
Az utóbbi évtized egyik legnagyobb sikersztorija a Halott Pénzé. Dalaik egy – sőt, valószínűleg több – generáció himnuszává váltak, több milliós nézettséget hoztak a YouTube-on, a csapat pedig arénákat tölt meg, és az összes fesztiválon nagyszínpadon koncerteznek.
A Telekom VOLT Fesztiválon június 29-én, szombaton készülnek különleges, jubileumi show-ra, amit csak itt és csak most láthatnak a rajongók. A zenekarral együtt ünnepel majd Beat (Fekete Vonat), Bérczesi Robi (Hiperkarma), Mentha (Hősök), Papp Szabi (Supernem), Rúzsa Magdi és a Wellhello is.

VOLT MÉDIA
A fesztiválra érkezők ebben az évben is ingyen juthatnak a Soproni Téma 50 ezer példányban megjelenő VOLT különszámához, amelyben megtalálhatják a fesztivál részletes programtábláját és térképét, valamint rengeteg különleges információval is gazdagodhatnak. A Rádió1 pedig elhozza a Black Eyed Peas-t és Robin Schulz-ot, a Telekom Nagyszínpad átszerelési szüneteiben pedig a rádió legkiválóbb DJ-i, Lotfi Begi, Revolution és Tommy Boy pörgetik a lemezeket.

2019.06.25. 12:37

Külön vonatok indulnak a VOLT Fesztiválra

2019.06.26. 08:03

Elindult a 27. Telekom VOLT Fesztivál

2019.04.18. 09:59

Black Eyed Peas, Robin Schulz, Halott Pénz: a legnagyobb sztárok a VOLT Fesztiválon!

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Kovács Ákos

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Strong R.

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

StadiumX

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 96.4
Debrecen 95.0
Szeged 87.9
Miskolc 96.3
Pécs 90.6
Győr 103.1
Nyíregyháza 91.1
Székesfehérvár 94.5
Szombathely 97.7
Szolnok 90.4
Tatabánya 96.7
Sopron 94.1
Kaposvár 99.9
Békéscsaba 104.0
Veszprém 90.6
Zalaegerszeg 95.8
Eger 101.3
Nagykanizsa 95.6
Dunaújváros 93.1
Salgótarján 100.4
Baja 94.3
Szekszárd 91.1
Gyöngyös 101.7
Hatvan 87.9
Hajdúböszörmény 98.9
Kiskunfélegyháza 91.1
Hajdúszoboszló 100.6
Komló 99.4
Keszthely 99.4
Paks 107.5
Mohács 93.8
Hajdúnánás 93.3
Kiskunmajsa 88.2
Tiszafüred 88.7
Heves 93.7
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Velence 90.4
Abádszalók 89.2
Villány 100.9
Rádió 1

Most szól:

  • Következő