Végleg bezár a Tigrisvilág (Tiger King) című Netflix-sorozatban elhíresült oklahomai állatkert – idézte a jelenlegi tulajdonos Facebook-posztját a BBC hírportálja.

Jeff Lowe a bezárást azzal indokolta, a Peta állatvédő szervezet egyre nagyobb nyomást gyakorol rá.

A döntést azután hozta meg, hogy egy szövetségi bírónak az egymillió dolláros (293 millió forint) védjegyperben hozott határozata szerint az állatkertet át kellett adnia a felperesnek, Carole Baskinnek. Ezt azt jelentette, hogy a jelenlegi üzemeltetőnek 120 napon belül el kell hagynia a területet.

Jeff Lowe üzlettársa volt a sorozat címszereplőjének, a Tiger King néven is emlegetett Joe Exoticnak, aki jelenleg 22 éves börtönbüntetését tölti bérgyilkossági kísérletben való részvételért és állatkínzásért.

Lowe bejegyzésében azt írta, hogy a Tiger King-sorozat sok szempontból végleg megváltoztatta az életüket. “Több figyelmet – jót és rosszat – kaptunk, mint amennyit bárki megérdemel. Valószínűleg továbbra is minden állatvédő céltáblája leszünk, de készen állunk” – tette hozzá.

Arról is írt, hogy “új állatkerje” a Tiger Kinggel kapcsolatos új kábel- és streamingsorozat helyszíne lesz.

A Tiger King világsiker lett az új koronavírus megfékezésére hozott korlátozások márciusi kezdetekor. A Netflix sorozata a Joe Exotic “művésznevű” oklahomai férfi színes életéről szól, amiben fontos szerep jutott fő riválisának, a floridában nagymacska-rezervátumot üzemeltető Carole Baskinnek.

A szolgáltató a hírek szerint rendelkezik a második évad jogaival is, miközben már számos külön film, vagyis spinoff is készül, köztük egy nyolcrészes sorozat, melyben Nicolas Cage játssza a címszerepet.

A rivális Carole Baskinnek is jutott a rivaldafényből: a hónap elején hozta nyilvánosságra, hogy eltűnt és halottnak nyilvánított volt férje rokonai beperelték. Don Lewis 1997-ben tűnt el, Baskin következetesen tagadja, hogy köze lett volna az esethez.

Forrás: MTI

Fotó: Marc Piscotty/Getty Images

2024.03.28. 14:00

A nő, akit imádunk: Lady Gaga 39 éves!

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

2024.03.26. 16:00

Ariana Grande továbbra is vezeti az amerikai albumlistát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő